Alkoholizmus

2022.04.12. 20:01

A sütőrumhoz is hozzá lehet szokni, ha lazul az önkontroll

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás Tolna megyében is megmérgezi a családi kapcsolatokat. Sörös Ildikó klinikai szakpszichológus, családterapeuta lapunknak elmondta, a hiú ábrándok – miszerint igaz, most kicsit sokat iszik, de majd mellettem megváltozik, vagy majd ha gyerekünk lesz, magától leteszi az üveget – sohasem válnak valóra.

Brunner Mónika

Ördögi kör, amiből segítség nélkül nagyon nehéz kilépni. Képünk illusztráció. (Forrás: Shutterstock)

Fotó: Shutterstock

Mikortól számít valaki alkoholistának hazánkban? Miből tudja egy átlagos ember megállapítani valakiről, hogy alkoholista? – tettük fel a kérdést Sörös Ildikó klinikai szakpszichológus, családterapeutának, aki lapunknak elmondta: röviden onnantól beszélhetünk függésről, ha az ital elkezd irányítószerepet játszani valaki életében. 

Tehát már nem a szabad­idő, a családi és baráti alkalmak, az ünnepek egyik tartozéka a sok közül, mint például az együttlét öröme, vagy az ajándékozás is, hanem minden egyéb körülménytől függetlenül, indok nélkül válik a mindennapok részévé az italfogyasztás. Ilyenkor már legtöbbször lelki függőség is fennáll, vagyis a megvonás gondolatára előálló nyugtalanság, szorongás, és ezzel párhuzamosan a fizikai függőség, amikor a szervezet már nem tud jól működni a mindennapi „betevő” nélkül, és felléphet izzadás, keringési zavar, szédülés, súlyos esetben tévészlelések, hallucinációk. 

Minden típusú alkoholos ital okozhat hozzászokást – így a sör, a bor, a tömény italok –, és már viszonylag kis mennyiség is, ha rendszeresen fogyasztják. Többféle ivót elkülönítünk, van, aki mindennap megissza a maga adagját, legyen az három sör, egy-két liter ­fröccs, vagy két kupica pálinka, és vannak az úgynevezett gépszíjas ivók, amikor valaki hosszú hetek, hónapok absztinenciája után egyszer csak „ledobja a gépszíjat”, és egyszerre fogyaszt nagy mennyiséget. Nem ritka, hogy napokig isznak megállás nélkül az ilyen személyek, és sokszor válogatás nélkül mindent, ami a kezük ügyébe kerül, esetleg még a sütőrumot is. 

Onnantól beszélhetünk függésről, ha az ital elkezd irányítószerepet játszani valaki életében. (Illusztráció: Shutterstock)

Aztán a kijózanodás után, esetleg heves bűntudattól gyötörve megfogadják, hogy ilyet soha többet, és ismét absztinenciát tartanak valamennyi ideig. Ez sajnos legtöbbször csak addig tart, amíg valamilyen esemény, stressz ismét kibillenti őket az egyensúlyi állapotukból, és minden kezdődik elölről. Azért is nem fogadható el az a kifogás, hogy ő azért nem alkoholista, mert csak évente néhányszor iszik, hiszen ez ugyanúgy egy olyan ördögi kör, amiből segítség nélkül nagyon nehéz kilépni, tette hozzá Sörös Ildikó. 

Egy szint után rendkívül nehéz nemet mondani

Az alkoholfüggésnek számos jele van, ami elárulja, hogy itt bizony a társasági ivás szintjét rég túllépte az illető. Az alkohol a testet sokféle módon károsítja a borvirágos orrtól kezdve a megvonás napjaiban remegő végtagokon keresztül a máj károsodását mutató laboreredményekig. De viselkedéses szinten is felismerhető a függő, például arról, hogy minden alkalmat megragad egy kis ivásra, reggelente ezzel kezdi a napot, és nem tud mértéket tartani, amikor körülötte mindenki más igen. 

Házasság, párválasztás előtt a felsorolt jelekből lehet felismerni, hogy a leendő társ alkoholista-e, de természetesen az sem kizárt, hogy egy konszolidált társasági ivó később szintet lép, és csak évek múlva válik alkoholfüggővé. A hiú ábrándok – hogy igaz, most kicsit sokat iszik, de majd mellettem megváltozik, vagy majd ha gyerekünk lesz, magától leteszi az üveget – sohasem válnak valóra. Az alkoholizmussal való megküzdés motivációja csak belülről eredhet, csak így lehet eredményes a leszokás. A belső motiváció pedig sokszor már csak akkor jön el, ha az illető túl sokat veszít a függése miatt, a munkáját, anyagi javait, a család tönkremegy, az élete megfeneklik. 

Fontos tudni, hogy az alkoholista családokban nagyon gyakori a kodependencia, a társfüggőség, ami azt jelenti, hogy a családtag (szülő, házastárs, felnőtt gyermek) felvesz olyan szerepeket az ivó mellett, amikkel önmagát megterheli, de az ivástól nem tudja eltántorítani a szerettét, például kontrollálja az idejét, nyomoz utána, hazaviszi a kocsmából, kiönti a dugi italt, ha megtalálja. Közös ezekben, hogy lassacskán az ő életében is átveszi az irányítást a szesz, holott ő nem fogyasztja. Amikor valaki észreveszi, hogy az ő élete is az ital köré összpontosul, ebből a szerepből azonnal ki kell lépni, hiszen ő is belebetegedhet ebbe pszichésen. 

Több oka is lehet az italozásnak 

Sörös Ildikó szerint az alkohol valami űrt pótol az ember életében, amikor függővé válik tőle. Nincsenek barátai, ivócimborákat próbál szerezni. Sokat szorong, az ital ellazítja. Kevés örömforrása van az életben, a bódulattal fedi el. Nem tudja a konfliktusait kezelni, menekül előlük. Ez a hozzáállás az élet nehézségeihez, az elkerülés, a kishitűség, az alacsony önértékelés gyakran átadódik a gyermekek felé. Nemcsak alkoholfüggés, más szertől függés is öröklődhet ily módon, esetleg szerencsejáték, internet, evés. Ha valaki felismeri magán a társfüggés jeleit, hogy az életét nem maga irányítja, a napjai küszködéssel telnek hozzátartozója betegsége miatt, minél előbb segítsen neki szakszerű orvosi kezeléshez, rehabilitációhoz jutni. Ha erre a függő személy nem hajlandó, neki kell mérlegelnie, feláldozza-e az alkoholnak az életét, vagy változtat rajta és kilép a kapcsolatból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában