Halálos fegyverek voltak már másfél évszázada is

Nyolcszögletű, huzagolt cső, csappantyús elsütőszerkezet, bordázott markolat, a kézi vésett markolatlemez gazdagon díszített, rendkívül finom munka. Így jellemezhető az a párbajpisztolypár, mely a Wosinsky Mór Megyei Múzeum újkortörténeti fegyvergyűjteményében található. Mácsainé Iván Éva történész, muzeológus azt is közölte, hogy a cső csőfar felőli felső része tausírozott, azaz fémberakásos, a növényi ornamentikán kívül a K. Kobza Pressburg felirat, valamint egy 1-es vagy egy 2-es szám látható rajta. A lakatlemezen szintén a K. Kobza felirat olvasható. 

De még mielőtt fellebbenne a fátyol az említett névről, Mácsainé Iván Éva rövid párbajtörténelmi áttekintésre invitálta az érdeklődőket. Mint elmondta, párbajnak nevezzük azt a viadalt, amelyet két egyén valamely sértésen alapuló kihívás eredményeként vív olyan fegyverrel, amely az emberi élet kioltására alkalmas. 

A párbaj célja nem az emberélet kioltása, hanem a becsület megóvása, a sértésért adott vagy kapott elégtétel volt. A sértést követően a segédek a sértés súlyának megfelelően meghatározták a fegyvernemet és a párbaj feltételeit. A párbajt tanúk, a segédek és egy orvos jelenlétében kellett lefolytatni. Amennyiben a viadalt nem előzte meg a segédek megállapodása, vagy a párbaj tanúk nélkül zajlott, akkor a cselekmény a törvény értelmében emberölésnek minősült. 

A párbajpisztolyok nagy kaliberű, elöltöltő csappantyús pisztolyok voltak. A töltést feketelőpor, ólomgolyó, papír vagy nemezfojtás adta. A párbajozók nem viselhettek olyan öltözetet, amely felfogta volna a lövedéket és a ruhájukba sem rejthettek erre a célra szolgáló tárgyat. Enyhébb sértés esetén sima csövű, irányzék nélküli fegyverekkel párbajoztak, súlyos sértéseknél azonban előkerültek a pontosabb céllövő fegyverek irányzékkal és huzagolt csővel. A párbajt vívhatták meghatározott helyről, közeledéssel vagy vezényszóra. A pisztolypárbajoknál a lőtávolság tizenkét és negyven méter között volt meghatározva, és maximum három-három lövés volt engedélyezve a felek számára. 

A párbajpisztolyok elegáns, finoman kidolgozott fegyverek, amelyeken a fegyverműves nevét mindig feltüntették a csövön és a lakatlemezen. Mindig két tökéletesen azonos kivitelű fegyverről van szó, amelyeket mutatós szettként árusítottak. Katonatisztek esetében volt csak megengedett a saját szolgálati fegyver használata, mert ezek szintén azonos ismérvekkel rendelkeztek. A párbajkészlet a pisztolyokon kívül tartalmazta a töltővesszőt, tisztítóvesszőt, lőpormércét, golyóöntőformát, lövedék- és flastromtartó szelencét, olajtartó flaskát, flastromvágót és dobozkát a csappantyúknak. Mindenből egyet, mert a töltésnél mindkét fegyvert tökéletesen egyformán kellett kezelni. Sajnos ezek a garnitúrák nagyon ritkán maradtak hiánytalanok. Gyakran csak a fegyvereken található jelzésből – az 1-es vagy 2-es számból – lehet arra következtetni, hogy létezett egy ikertestvére a pisztolynak, amely az idők során elkeveredett. 

Jelen esetben – s itt térünk vissza a korábban említett névhez – a pisztolyokon található K. Kobza felirat a fegyverek készítőjét jelöli. Karl Kobza pozsonyi fegyverműves volt, aki 1856-ban alapította műhelyét. Tudjuk róla, hogy négy munkással dolgozott, és részt vett több pesti iparkiállításon is. Golyós és sörétes fegyvereiért 1864-ben díszoklevéllel jutalmazták. A fegyverek dobozán – a készítő nevén és címén kívül – látható A pozsonyi iparkiállítás, valamint A pozsonyi legényegylet felirat és az 1864-es dátum. 

Karl Kobza vélhetően a pozsonyi legényegylet számára készítette ezeket a párbajpisztolyokat, és a pozsonyi iparkiállításon mutatta be őket 1864-ben. Mivel a pisztolyok csöve huzagolt, és nézőkével, valamint sínpályán mozgatható céltüskével is fel van szerelve, semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy kizárólag súlyos sértés esetén választották őket a párbaj eszközéül. Hozzáértő kezekben ezek a fegyverek éppen olyan pontosak és halálosak lehettek, mint amennyire gyönyörűek.