Egyszerű elkészíteni

2022.07.21. 19:10

A kovászos uborka nem csak finom, de egészséges is

A kánikula egyik kedvence a kovászos uborka. Nyári hőségben még magában is jólesik ropogtatni a jól behűtött, kissé savanykás kovászos uborkát, amit húsok, szendvicsek és pörköltek mellé szoktunk fogyasztani, de nagyon finom akár zsíroskenyérhez is.

A kovászos uborka nem csak finom, de egészséges is (Fotó: MW)

Fotó: Frank Yvette

A házi készítésű kovászos uborka elkészítése nagyon egyszerű, érdemes nekiállni, készítsük el saját magunk. Másfél, két kiló viszonylag azonos nagyságú uborkát vásároljunk, mossuk meg, vágjuk le a két végét, vagy irdaljuk be az oldalát, majd helyezzük egy edénybe. (Nem feltétel, hogy átlátszó legyen az edény fala.)

Négy nagyobb gerezd fokhagymát vagdossunk össze, dobjuk rá az uborkára, majd öntsük fel vízzel az edényünket, tegyünk bele sok sót. Az uborka ugyanis szinte elnyeli a sót, és sótlanul nem annyira finom az uborkánk. Tegyünk az edény telejére egy csokor kaprot, majd két szelet kenyeret. Meleg, árnyékos helyen tároljuk az uborkát, de ne tegyük tűző napra, mert akkor nagyon puha lesz. Általában a harmadik napon már lehet leszűrni, majd lehűtve fogyasztani.

Miért olyan egészséges a kovászos uborka? Ahhoz, hogy energikusak, fiatalosak és egészségesek maradjunk, rendszeresen kell fogyasztanunk fermentált (erjesztett) ételeket és italokat. A fermentált táplálékok a bennük található értékes tápanyagok (pre- és probiotikumok) révén elősegítik emésztőrendszerünk egészséges működését, igazi, élő tápanyaggal szolgálnak a bélflóránknak, és ez a teljes szervezetünkre pozitív hatással van.

Mivel a fermentált ételek enzimekben gazdagok, segítik az emésztést, jobb a felszívódásuk, értékes tápanyagokban gazdagabbak, mint a nem fermentált ételek. Tudni kell azt is, hogy a savanyú közegben a káros mikroorganizmusok nem képesek szaporodni,

Különösen az alábbi betegségekben érdemes rendszeresen fogyasztani: bélbetegségek (székrekedés), allergia Candida-fertőzés, gombás fertőzések, legyengült immunrendszer, valamint szorongás, depresszió esetén. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában