Kapitális példány

2022.07.02. 17:00

Minden idők legnagyobb harcsáját fogták ki pergetve a Dunából

A pár deka híján 83 kilós és 220 centiméteres harcsát verőfényes napsütésben akasztották Dunaföldvárnál, de a fárasztás már sötétben történt. A minden bizonnyal a Duna magyar szakaszáról kifogott eddigi legnagyobb harcsát pányván kikötötték éjszakára, reggel pedig lemérték, hitelesítették és visszaengedték. A horgász és a hal között kialakult ádáz küzdelem két óráig tartott.

DUOL (Pecaverzum.hu)

Nikl Béla (balról) két órán át fárasztotta a kapitális harcsát (Forrás: pecaverzum.hu)

Nikl Béla 35 éve horgászik harcsára, így ismeri már a Dunát is viszonylag elég tüzetesen, hiszen legkedveltebb helyszíne a Dunaföldvár közelében lévő szakasz, amelyet rendszeresen vallat – írja a pecaverzum.hu. Az egyik legjobb időszak szerinte a „pezsdülés”, azaz az áradást megelőző pár nap vagy pár óra. „Megfigyeltük, hogy ilyenkor nagyobb sikerrel lehet fogni harcsát, süllőt, de békés halakat is” – magyarázta az internetes portál érdeklődésére.

Június 30-án, csütörtökön 20 óra körül is a dunaföldvári részen próbált szerencsét csónakból. „Elég extrém dolgot művelek, mert hajózó utak mellé állok be. Pár éve éreztem rá ennek az ízére, ezzel a módszerrel olyan harcsákat lehet fogni a Dunán, amiket máshogy nem nagyon” – tette hozzá. Ez volt a taktika most is, és bizony bármennyire is hihetetlen, de már első dobásra kapás érkezett a fenék közelében vontatott wobblerre!

„Elkezdtem húzni a csalit, ami valamiben kicsit megakadt, azon átjuttattam, majd beleemeltem egy kicsit, tekertem kettőt az orsón, és akkor lebombázta” – mesélte Nikl Béla. A horgász aki egyedül tartózkodott a csónakban, így egyszerre kellett irányítania a vízi járművet, a kezében lévő 2,44 méteres és 130 gramm dobósúlyú bottal pedig a halat terelgetni. Mondjuk terelgetésről nem nagyon volt szó, mert a küzdelem első fél órájában szinte csak az erőfelmérés történt meg a felek között. Aztán gondolt egyet a harcsa, és megindult a folyómeder közepe felé.

„Az volt a legnagyobb problémám, hogy a hajózó útba ment be a harcsa, nyilván ott a legmélyebb a víz, ott vannak a törések. Egy órát töltött bent, az volt a szerencsém, hogy az idő alatt nem jött hajó. Utána gondolt egyet, és kiment part mellé, a kövezésnél is mélyebb gödröket kereste. Végig maradt az 5-6 méter mély vízben, egyszer sem jött ki sekélyebb részre. A fárasztás során végig szisztematikusan kereste azok a töréseket, ahol nem csökkent a vízmélység” – részletezte Nikl Béla a fárasztást, amely két órán át tartott. A harcsát még verőfényes napsütésben akasztotta, de a küzdelem java része már korom sötétben zajlott.

A horgász egy órát követően úgy döntött, hogy segítséget kér. Telefonon hívta a feleségét, aki pedig szólt a fiuk, Olivér kenuedzőjének, Csányi Gergelynek, ugyanis ő éppen tréninget tartott. A fárasztás innentől lett egy picit kiszámíthatóbb, hiszen már volt, aki irányítsa a csónakot. „A kenusok mentőcsónakját összekötöttük az enyémmel, az edző átült, és ő irányított. A halat végül hárman is alig tudtuk beemelni” – emlékezett vissza a „csata” utolsó perceire a horgász.

Ekkor már 22 óra után jártunk, így Nikl Béla úgy döntött, hogy pányván kiköti a halat, és amikor feljön a nap, elkészítik a fényképeket, és hitelesítik a fogást. Arra nem is gondolt, hogy folytassa a horgászatot, pedig aznap csak egyet dobott… „Úgy gondolom, hogy ekkora hal után már nem illik tovább pergetni” – szögezte le.

A hatalmas harcsát beírta a fogási naplóba annak ellenére, hogy tudta, vissza fogja engedni. „Erre nincs szabály. Ha jön a halőr, hiába magyarázom neki, hogy később majd visszaengedem, meg fog büntetni, ezért írtam be” – világított rá.

A halat egy olyan helyen kötötte ki, ahol nagyobb volt a folyás, oxigéndúsabb a víz. „Már éjfél után értünk haza. Ahhoz, hogy el tudjak aludni, pár sört meg kellett innom. Sokat nem pihentem, mert hajnal 4-kor már a parton voltam, ellenőriztem, hogy minden rendben van-e a harcsával” – árulta el.

Reggelre már több tucatnyian gyűltek össze a parton, hogy részt vegyenek a hal mérlegelésén és visszaengedésén. Jelen volt a Dunaföldvári Sporthorgászok Egyesületének egyik halőre is, és a helyi televízió is forgatott. Egy 150 kilóig mérő digitális mérleget hoztak, amire a harcsát csak öten tudták ráemelni. Pár deka híján 83 kilónál állt meg a kijelző. A hal hosszát is precízen meghatározták: a mérőszalag 220 centiméterig nyúlt ki.

Másnap reggel útjára bocsátották a dunai óriást (Beküldött fotó)

Nem tudnak nagyobb harcsáról
„Jó páran hívtak, hogy nem tudnak a Dunán ekkora pergetett harcsáról. A mai nap folyamatosan csörög a telefonom és fogadom a gratulációkat” – mondta kicsattanó örömében Nikl Béla, aki nemcsak telefonon kapja a dicsérő szavakat. Személyesen is sokan kezet ráztak vele, ugyanis egy dunaföldvári horgászbolt tulajdonosa, akik pedig betértek hozzá aznap az üzletbe, mind elismerésüket fejezték ki.

A Pecaverzum a Magyar Országos Horgász Szövetségtől (Mohosz) megtudta, nekik sincs ismeretük ennél nagyobb harcsáról, amit a Duna magyar szakaszán fogtak volna pergetve. Ez azonban egyelőre még hivatalosan nem jelenthető ki, és azt is várják, hogy megtörténjen a mostani fogás bejelentése az országos rekordlistára.

A közelmúltban egy 99,5 kilós harcsát csaltak horogra pergetve a Dunából a folyó párkányi (Szlovákia) szakaszán, míg a hazai abszolút rekordot 2010 óta egy a Kaposvár melletti Töröcskei-tóból kifogott 113 kg-os példány tartja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában