Kalandorok két keréken

2022.08.12. 17:31

Hegyen és kősivatagon is átkeltek a túramotorosok

Két kontinens, hét ország, tizenkilenc nap és közel tízezer kilométer. Ez a gyorsmérlege a szekszárdi túramotorosok nemrég lezárult expedíciójának. A Kancsár J. Zsolt vezette négy tagú társaság három vasparipával vágott neki az útnak, mely Nyugat- és Dél-Európán át vezetett Marokkóba.

Szeri Árpád

A túramotoros csapat rövid pihenőt tartott a Magas-Atlas hegység Todra szurdokában (Fotó: Kancsár J. Zsolt)

Kancsár J. Zsolt – társaival együtt – az öreg kontinensen már számos vidéket bebarangolt az elmúlt években. Ám Észak-Afrikába, az angol fennhatóságú Gibraltár, majd a túloldalon a Spanyolországhoz tartozó Ceuta érintésével, most első alkalommal gördült be Yamahája nyergében. Az arab ország alapvetően jó, vendégszerető arcát mutatta a szekszárdi felfedezőnek és csapatának. Még akkor is, ha egynéhány szállás tisztasága hagyott maga után kívánnivalót, avagy, ha – mint arról korábban egy helyszíni tudósítás erejéig beszámoltunk – néhány berber a hegyekben sikerrel zsákmányolt pár tárgyat az egyik motorostól.

S ha már hegyek: a csapat egy földrajzi szempontból sokat mutató országgal ismerkedhetett meg. Miután a felfedezők Marokkó jelentős részét beutazták, volt szerencséjük eljutni a tengerpartra, az igényesség, tisztaság és pompa letéteményesének számító fővárosba, azaz Rabatba, majd később a filmből is jól ismert Casablancába, azután a Trónok Harca egyik forgatási helyszínére, Essaouira településre. Az itteni halpiac finoman fogalmazva nem európai szemnek és gyomornak való, a vár viszont lenyűgöző. 

– Itt csigát és csigalevet vacsoráztunk, páromnak, Mariannak ízlett, nekem nem, Milánnak sem, Béla pedig meg sem kóstolta – engedett betekintést a csapat vezetője a helyi konyhaművészetbe és a különlegesség nem igazán kedvező fogadtatásába.

Képalá3. Marokkó Azrou településén az utazó nemcsak tevékkel találkozhat (Fotók: Kancsár J. Zsolt)

A túramotorosok Marrákes városának érintésével sikerrel vágták át magukat a  Merzougába vezető, kétszáz kilométeres kősivatagon. Homok, kő, tüzes katlan és néhány teve – így érzékeltethető a táj és az időjárás, azzal az adalékkal, hogy a benzin szabályszerűen felforrt.

Az algériai határ közelében található, homokdűnékkel övezett Merzouga már a Szahara része. Az út megkoronázásaként a szekszárdi felfedezők a kimaradhatatlan tevegelés után helyi sátrakban pihentek meg. Az esti tábortűznél pedig a vendéglátók jóvoltából felcsendült a hamisítatlan, ritmusos berber népzene.

Merziugában a motorosok a sivatag hajóira váltottak, berber vezetővel

Szeretné körbemotorozni a Földet
A Szekszárdon élő, mentőautó vezetőként dolgozó Kancsár J. Zsolt járt már motorral Skandináviában, a Balkánon és Kis-Ázsiában is. Korzikai, máltai és szicíliai élményeit a Motorozás a mediterrán szigetvilágban című könyvében örökítette meg. Egyébként azt tervezi, hogy idővel megismétli két nagy elődje, Bartha Gyula és Sulkowsky Zoltán fegyvertényét. A két magyar ugyanis 1928 és 1936 között egy oldalkocsis Harley-Davidson motorkerékpárral körbe­utazta a Földet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában