Teendők

2022.08.07. 09:30

Így készüljünk fel egy hosszú autós utazásra!

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői segítségével annak néztünk utána, hogy milyen teendőink vannak, ha gyerekkel indulunk hosszabb autós útra. 

TN

Illusztráció: Shutterstock

A KRESZ szerint a gépkocsiban 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. Természetesen a gyerekülés biztonsági övét minden esetben be kell kapcsolni. A gyerekek sérülésveszélye – ha a gyerek nincs bekötve a biztonsági gyerekülésbe – egy közlekedési balesetben körülbelül hétszer nagyobb, mint egy felnőtté. 

A gyermekülést és az övet még indulás előtt igazítsuk meg és csatoljuk be, továbbá rögzítsük a csomagokat, hiszen egy hirtelen fékezés hatására elrepülő bőrönd súlyos sérüléseket okozhat. 

Ha gyerekkel utazunk, aktiváljuk az ajtó gyerekzárát. A jellemzően az ajtó oldalában elhelyezett kis retesz arra szolgál, hogy az ajtót csak kívülről lehessen kinyitni, belülről semmiképpen sem. Ugyanilyen fontos, hogy blokkoljuk az elektromos ablakot. Az általában a vezetőülés mellett található gombbal azt akadályozhatjuk meg, hogy a vezetőn kívül más is vezérelhesse az ablakmozgató motorokat: a gyerekek így nem szoríthatják oda a kezüket, illetve véletlenül sem dobhatnak ki semmit az ablakon. 

A gyermekeket semmilyen körülmények között sem szabad bezárni és magára hagyni az autóban. A hőguta kockázatát nem szabad alábecsülni. 
Sokaknak még a legsimább úton is felkavarodik a gyomruk menet közben. A gyerekek gyomra érzékenyebb, de segít elkerülni a bajt, ha megfogadunk néhány egyszerű tanácsot. Szellőztessünk rendszeresen, tartsunk gyakran pihenőt. Ha tehetjük, kerüljük a kanyargós országutakat és szerpentineket. Soha ne legyen rá szükség, de egy kisméretű porral oltó készülék elfér a csomagtartóban. Ugyanez vonatkozik a láthatósági mellényre is. Ahány utas, annyi mellény – az utastérben, például az ülések zsebében tárolva. Legyen nálunk elakadást jelző háromszög, izzókészlet, elsősegély-doboz, fényvisszaverő mellény (utasonként egy darab az utastérben.) A vontatókötél és a bikakábel nem sok helyet foglal, de ha szükség van rá, mással nehezen váltható ki – tegyük be a csomagtartóba! 

Szinte mindegy, mennyire óvatosan vezetünk, és hogy betartjuk-e a fenti tanácsokat, ha elhasznált, kopott vagy az évszaknak nem megfelelő gumiabroncsok miatt az autó nem engedelmeskedik. A nyári abroncsok esetén az ajánlott minimális profilmélység 3 milliméter.

Címkék#utazás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában