Állatorvos válaszol

2022.09.28. 10:20

Miként érzékelik az állatok az érzelmeket?

Ahogy nekünk embereknek, úgy a fejlett idegrendszerű állatoknak is vannak érzelmeik.

Brunner Mónika

Illusztráció: Shutterstock

Ezek közül a legismertebbek – amelyek a leggyakrabban észlelhetők például az öröm, az elfogadás, a bizalom, negatív oldalról pedig a félelem, harag, szomorúság. Az érzelmek kifejezése és észlelése öröklött adottság, szerepe van a környezethez való alkalmazkodásban és a kommunikációban is – mondta megkeresésünkre dr. Jakab Ferenc, a szekszárdi Fehér Agyar Állatorvosi Rendelő tulajdonosa. A kutyák és macskák érzelmekkel reagálnak a környezetre, amennyiben egy megszokott „alapállapothoz” képest változás történik. A változás észlelése nyomán egy, a tudattól független testi izgalmi állapot jelentkezik (az embernél is), amely maga az érzelem.

Dr. Jakab Ferenc állatorvos (Beküldött kép)
 

Érdemes tehát tudatosan szelektálnunk, hogy milyen információkat engedünk be az agyunkba, illetve, hogy mit kezdünk velünk, mert bár az ember képes bizonyos mértékben kontrollálni érzelmeinek kifejezését, attól azok még kifejtik a hatásukat a szervezetben, és például a keletkező hormonális változásokat az állatok akár szaglás útján is érzékelik. Ha bennünk szorongás, félelem van, a kutyánkban is az lesz, ennek eredménye pedig a tartós stressz, majd a testi betegségek lehetnek. Hogy idegeskedünk-e az árak emelkedése miatt, vagy örülünk annak, hogy nálunk nincs háború és mindenünk megvan, ami fontos, csak rajtunk múlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában