Tündérszépek 2022

2022.09.18. 18:11

Zoé megtette az első lépést a célja felé

Mint azt korábban megírtuk, szeptember 8-án megtartották a Tündérszépek döntőjét, melyen zalai siker született. A Mediaworks Hungary Zrt. népszerű szépségversenyén Zengay Zoé képviselte Tolna megyét. A 20 éves szekszárdi hölgy most megosztotta élményeit a Teol.hu hírportállal.

TEOL

A Tündérszépek szépségei felsorakoztak. Jobbról a második Zengay Zoé. (Fotó: M. G.)

„Elérkezett szeptember 7. Alig vártam ezt a különleges szerdai napot, hiszen ez volt az első alkalom, amikor valamennyi lánnyal, a zsűri tagokkal és a felkészítőinkkel is találkozhattam – kezdte az emlékek felelevenítését Zengay Zoé. – Délre kellett megérkezni a fővárosi Danubius Hotelbe, ahol azonnal kezdetét vette a felkészülés. Az első perctől kezdve mindenki nagyon jól érezte magát, közvetlenek voltunk és felszabadultak.

– Egy rövid ebéddel kezdtünk, aztán elfoglaltuk a szobánkat, és pár perc múlva már indultunk is a közös programunkra, a Selfie múzeumba. Nagyon sok érdekes kép készült itt rólunk, nagy élmény volt. A szállásra visszaérve már kezdtük is a próbát, hiszen szorított az idő. Rajtam kívül még pár lánynak korábban nem volt része ilyesmiben. Nagyon elfáradtunk, de ez az este nem a pihenésről szólt. Voltak, akik még a szobában is próbálták a pózokat, hogy másnap minden jól menjen. Nagyon jól éreztük magunkat a szobatársammal, Fehér Fannival, rengeteget nevettünk.

– Másnap reggeli után már kezdődött is a sminkelés, hajgöndörítés. Nagyon gyorsan elrepültek az órák, már elmúlott dél, mire végeztünk. Lassan elkezdhettünk izgulni, hiszen hozták az estélyi ruhákat és a bikiniket. Utoljára elpróbáltuk a koreográfiánkat, és már érkeztek is az élő show vendégei. Gyors smink- és hajigazítás, és már bújhattunk is a bikininkbe.

Zengay Zoé, Tolna megye Tündérszépe az országos döntő színpadán (Fotó: M. G.)

– A finálé hihetetlen érzés volt, végig futkosott rajtam a hideg. Egyedül kiállni a színpadra, arra a pár percre, ami csak az enyém, nagyon felemelő érzés volt. Aztán egy kis szünet után megszületett a zsűri döntése, és lezajlott az eredményhirdetés is. Gratulálok a nyertes lányoknak, megérdemelték!

Tapasztalatait összegezve Zoé hozzátette, nagyszerű érzés volt számára ez a két nap. „Nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindent fog nekem adni a döntő. Számomra egy új életérzés volt, ami rengeteg pozitív energiát adott, és emellett egy hatalmas visszacsatolást magamról. Örülök, hogy megismerhettem ezeket a csodás embereket, és hogy eljuthattam a Tündérszépek döntőjébe. Úgy érzem, hogy a célom felé ez egy nagyon határozott első lépés volt” – zárta gondolatait a szekszárdi szépség.

A Tündérszépek szépségverseny döntősei. Jobbról a szekszárdi Zengay Zoé (Fotó: M. G.)

A Tündérszépek 2022 fináléjáról ide kattintva olvashat és persze képgalériát is talál!
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában