Különleges termés

2022.11.07. 20:00

Kapitális gomba nőtt a halas vállalkozó birtokán

Vadat és halat, s mi jó falat – még gombát is megterem Czikk László varsádi telephelye. Nem is akármilyet, miként azt felvételünk mutatja.

Szeri Árpád

A kapitális laskatenyészet az ismert halas vállalkozó szerint nem utolsó sorban annak köszönhető, hogy az ottani füves területet rendszeresen birkákkal legeltetik, így a gomba könnyen megtelepszik a nagy tápértékű talajon. A közel négy kilogrammos zsákmányból – amire egyébként Geringer Csaba, a cég egyi dolgozója bukkant rá – egyaránt készül leves és pörkölt, de kirántva is kínálja magát az ebédhez terített asztalon. 

Czikk László a hatalmasra nőtt gombateleppel. Beküldött kép.

Czikk László készséggel állt a fényképezőgép elé telephelyi termésével, de mint azt fanyar humorral megjegyezte, szíve szerint annak örülne igazán, ha tórendszerében a haltenyészet arányaiban ugyanolyan gigantikus lenne, mint amilyen a fellelt gomba. 

Recept egy megyei településről


Televíziós konyhaművészeti partnerünk, az Ízőrzők honlapján található az a laskagombát is tartalmazó étel, aminek elkészítését a forgatócsoport Medinán rögzítette. A Sió-menti gombapörkölt savanyú fürjtojással kétségkívül ízletes és ráadásul kiadós lakoma.

Hozzávalók: 3 kisebb vöröshagyma, 15 dkg füstölt szalonna, 1 fakanál sertészsír, 1 paradicsom, 1 tv-paprika, 3 gerezd fokhagyma, só, őrölt feketebors, 1 púpos evőkanál őrölt paprika, 20 dkg déli tőkegomba (jegenyegomba), kevés Júdás füle gomba (fafül gomba), 50 dkg nyári laskagomba, kevés újhagyma és petrezselyemzöld. A tojáshoz: 10 fürjtojás, egy kis evőkanál 20 százalékos ecet, 5 evőkanál cukor, 1 vöröshagyma, 1 kávéskanál só, kevés őrölt feketebors, a tetejére két evőkanál étolaj.

A savanyúsághoz először a tojásokat teáskanálnyi sóval forrás után három percig főzzük. Megtisztítjuk. Kis fej vöröshagymát félfőre vágunk, kávéskanálnyi sóval összekeverjük. Egy deci vízbe beleöntjük a cukrot, csipetnyi sót szórunk rá, és ecettel összekeverjük. A tojásokat üvegbe helyezzük. Először a hagymát, a tépkedett újhagymát és a petrezselymet tesszük rá. Borssal megszórjuk, majd salátalével felengedjük. Olajjal és az üveg tetejével lezárva, hűtőszekrényben tárolva három nap alatt elkészül, de két hétig is eltartható.

A pörkölthöz a hagymákat megtisztítjuk, kockákra vágjuk. A szalonnát feldaraboljuk, az edény aljába kevés zsírt olvasztunk, és ezen megsütjük. Ráborítjuk a vöröshagymát is. Miközben párolódik, felvágjuk a paprikát és paradicsomot, és ezeket is hozzáadjuk. Pár perc alatt összefőzzük.

Közben megtisztítjuk és összevágjuk a gombákat, és a fokhagymát.

A lecsós alapra őrölt borsot, fűszerpaprikát, fokhagymát szórunk, majd a gombákat is belekeverjük. Megvárjuk, míg levet engednek. Mintegy fél óráig főzzük, ízlés szerint sózzuk. Amennyiben szükséges, kevés vizet önthetünk alá.

Az elkészült gombapörköltet a savanyú tojással együtt tesszük az asztalra. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában