Bartina túra

2023.02.02. 19:00

Van, aki mindent is teljesített

Hatalmas érdeklődés fogadta idén is a Bartina túrát, eddig már több mint ezerkétszázan teljesítették.

Farkas Eszter

Összesen 1264-en teljesítették a túrát eddig.

Fotó: Mártonfai Dénes

Cikkünkben Farkas Péter szervező segítségével szedtük össze a túra legérdekesebb részleteit. Összesen 1264-en teljesítették a túrát eddig, a light szakaszt (9,3 kilométer) 274-en, a 18  kilométeres szakaszt 716-an, a 30 kilométeres távot 158-an, a maratoni túrát 116-an.

– Hivatalosan január 21-én tartottuk a hagyományos túranapot, de az instant túrát még bárki teljesítheti. A legfiatalabb néhány hónapos teljesítő még édesanyja hátán utazott, de a legidősebb résztvevőnk 80 éves volt. Kéri Zoltán volt eddig az egyetlen, aki mind a négy távot teljesítette. Ezzel 101,8 kilométert tett meg  2624 méter szintemelkedés mellett – tájékoztatta lapunkat Farkas Péter.

A két legnagyobb létszámú csapat Kecskemétről (49-en) és Szabadkáról (54-en) érkezett. A túra bármelyik távja még február 19-ig teljesíthető.

– Ez már egy önellátó túra lesz, viszont tetszőleges időpontban lehet indulni. A január 21-ei, szombati napról pár meghökkentő számadat: A forraltborhoz 400 liter bort használtunk fel, 75 kilogramm narancsot pucoltunk meg, 250 kilogramm almát osztottunk ki, illetve főztünk bele a forraltborba, teába.

A célban 100 kilogramm kenyérből és 10 kilogramm zsírból kenték az önkénteseink a zsíroskenyereket. A frissítőpontokon elfogyott 1300 darab vaníliás mézes rúd, 30 kilogramm nápolyi és 25 óriás tábla csoki. A célban 350 adag gulyásleves készült 2 nagy üstben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában