Határok

Nem szeretem, ha az embereket beskatulyázzák, viszont az sem szerencsés, ha valaki nem látja be a saját korlátait. Természetesen jó, ha az ember küzdő típus és sok mindenért harcol, de vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni az évek múlásával, és van, ami megváltozik bennünk. Ilyen például a reakcióidő is, ami miatt – jobb esetben – sok mindent átértékel magában az ember. 
Sok ezer kilométer levezetése után úgy, hogy már magam is túl vagyok egy baleseten, azt gondolom, reálisan látom, vannak, akiknek már nem kellene volán mögé ülni. Persze sok a tapasztalatlan sofőr is, de vannak azok a rutinos autósok, akik azt gondolják, még részt vehetnek a közlekedésben. Ezzel nyilván nincs is gond, hiszen ha valakinek tökéletes a látása, a hallása, szellemileg fitt és egészséges, akkor nagy valószínűséggel nem rajta múlik majd, ha netán baleset történik. Ugyanakkor ott vannak azok, akik minden bizonnyal maguk is érzik, hogy a vezetést már nem kéne erőltetniük, mégis kocsiba szállnak. Ezzel csak az a baj, hogy nemcsak a saját, de mások életét is veszélyeztetik. A minap egy idős hölgy hajtott egy járda melletti fának reggel azon az útvonalon és akkor, amikor a gyerekeket is óvodába és iskolába viszik. Szerencsére pont nem járt ott senki, de szörnyű belegondolni, hogy mi lett volna, ha mégis. 

Akik nem biztosak magukban, válasszák inkább a tömegközlekedést.