Japánban bizonyíthatja tudását a szekszárdi lány

Korábban írtunk róla, hogy Kokushikanba készül, most pedig már két hónapja van Japánban Egle Luca. A szekszárdi fiatal a magyar kendó válogatott tagjaként fejleszti tudását a fővárosban, a Kokushikan Egyetemen, Tokió legjobb mestereinek kezei alatt. Most jelent meg a legnagyobb közösségi portálon friss élménybeszámolója, ebből idézünk néhány részletet.

Luca azzal kezdte mondandóját, hogy  nem tagadja: nehéz időszakot él át, testileg és lelkileg is. „Minden nap két-három alkalommal edzek, több, mint százötven olyan diákkal együtt, akik óvodás koruk óta ezt csinálják, készség szinten kendóznak, elképesztő reflexeik vannak, gyorsak, erősek és kíméletlenek” – sorolta tapasztalatait. „Az erőnléti edzések közben is látszik, hogy teljesen más mentalitással állnak hozzá. Minden pillanatban csak az előttük álló feladatra koncentrálnak, teljes erővel, szépen, magyarosan fogalmazva, ami a csövön kifér.”

A szekszárdi fiatalnak nyugtáznia kellett, hogy japán kortársai szó szerint lefutják, legalábbis kezdetben ez így volt. „Az első futós edzésen utolsóként értem be és nagyon rosszul éreztem magam miatta. Eldöntöttem, hogy ha már kendózás közben esélytelen vagyok ellenük, legalább itt odateszem magam. A következő edzésen már második lettem, igaz csak a lassabb csapatban, de szerintem ez is valami. Az elején a diákok lelkesen fogadtak és kíváncsiak voltak rám, de most már tudják, hogy nem jelentek túl nagy kihívást.

Így sokan előszeretettel utasítják vissza a velem való vívást. Az nem zavar, hogy mindenki jobb nálam, ezzel nem igazán lehet mit kezdeni, tíz-tizennégy év lemaradásban vagyok hozzájuk képest. Viszont az, hogy ezért már nem is érdemes velem vívni, az elég rosszul esik. Főleg azért, mert tudom, hogy képtelenség elérni az ő szintjüket három hónap alatt, úgyhogy ez már csak így marad.”

Akadnak azért biztató mozzanatok is. Luca, miután nagyon igyekszik, elismerésben is részesül, sőt, nemrég óriási megtiszteltetésben volt része. „A lányokra egy rossz szavam sem lehet, nagyon kedvesek és segítőkészek, de sokkal kevesebben vannak, így néha muszáj a srácokkal is vívnom. A mesterek nagyon odafigyelnek rám, sokszor az edzések után is foglalkoznak velem még egy kicsit. Sokat magyaráznak, folyamatosan javítják a hibáimat és rengeteget dicsérnek. A héten az előző világbajnok, Ando Sho is gyakorolt velem az egyik délutáni edzés után, ilyenben sincs mindenkinek része!”

A felkészülésről általánosságban ezt írta: „Vannak jobb edzések és vannak rosszabbak. Van amikor minden szuper módon megy és érzem magamban az erőt, az eltökéltséget, hogy nem hagyom magam megvágni vívás közben. Azután van, amikor egy egyenes vágásra sem vagyok képes, lassú vagyok a többiekhez képest és úgy érzem, útjában vagyok mindenkinek.

Napi három edzéssel általában mindegyik érzésből jut egy minden napra. Miután hazamegyek, szinte rögtön indulunk is az Európa Bajnokságra, számít rám a női válogatott, a harás csapat, a Kendó Szövetség és mindenki, aki támogat sportolói karrieremben. Nem szeretném, ha bárki is úgy gondolná, hogy nem tettem oda magam eléggé az edzéseken Japánban és nem tudtam az elvárt mértékben fejlődni. Három hónap nagyon hosszú, de egyben nagyon rövid idő is. Tudom, hogy az itt tanultak hosszútávon fognak igazán kamatozni.”

Időnként a honvágy is rátör valamilyen mértékben. „Sokszor kérdezik, hogy nem vagyok-e magányos, van-e honvágyam. Mindig azt mondom, hogy egy kicsit. Igen, hiányzik a családom, hiányoznak a barátaim, a háziállataim, de ami a legjobban hiányzik, az egy igazi, szeretettel teli ölelés a nap végén. De valamit valamiért.”

A szekszárdi születésű Egle Luca 2016 és 2017 között közel egy esztendőt töltött Japánban cserediákként. A felkelő nap országában elsajátította nemcsak a nyelvet, hanem a kendó nevű harcművészet alapjait. Hazatérve, a nyolc danos mesterétől eltanult tudás birtokában egymás után aratta győzelmeit ebben a sportágban. Három női bajnoki kupát nyert az országos versenyeken, ezzel Tolna vármegye és Szekszárd jó hírét is öregbítette. A fővárosi Semmelweis Egyetem gyógytornász szakának harmadéves hallgatója nemrég újabb nagy lehetőséget kapott a sorstól: fél évtized elteltével, támogatók segítségével, visszatérhetett álmai országába, Japánba.