Húsvét

2023.04.10. 08:00

Pirostojásokkal várjuk a locsolókat

A tojás a termékenységnek, az újjászületésnek és húsvét érkezésének a legősibb jelképe. Fontos szerepe van a húsvéti étkezésben is, de a tojás színezése a régmúlt időkre nyúlik vissza. Annak idején gyakran használtak piros festéket, ami a mágikus erejébe vetett hit miatt volt. Sok feltevés szerint pedig Krisztus vérét jelképezte.

M. I.

A kép illusztráció (Fotó: MW)

A tojásfestés az egész világon ismert szokás. Hazánkban a tojásra rajzolt minták – ha a tradíciókat tekintjük – leginkább geometrikusak. A tojást hosszanti vonalakkal két vagy négy mezőre osztják, ezt nevezzük rámázásnak. Az így kialakult mezőket díszítik, avagy "hímzik". Az így elkészült tojás pedig a hímes tojás.

A tojásfestéssel kapcsolatos első írásos emlékek Anonymus idejéből, a XIII. századból maradtak ránk. Gondoljunk csak bele, az 800 éve volt.

A tojást sok esetben jóslásra is használták: ha nagypéntek éjjelén feltörték, és egy pohár vízbe csurgatták, megmutatta, hogy milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. Már a kőkorban is az asszonyok tojást tartottak szülés közben a kezükben, hogy gyermeküket megvédjék a gonosz szellemektől.

A tojást tojó húsvéti nyúl képe az 1700-as években az Egyesült Államokban is megjelent. A holland telepesek az "Osterhase", azaz a Húsvéti Nyúl, eljöveteléről meséltek gyerekeiknek. Az ünnepi szokás szerint a jó gyerekek színesre festett tojásokat kaphattak a húsvéti nyúltól gondosan kikészített sapkáikba.

Nézzük hogyan fessük, díszítsük locsolóknak szánt a tojásainkat! A tojást meg lehet festeni boltban vásárolható tojásfestékkel, de helyette szívből javasoljuk a természetben előforduló, természetes festéket tartalmazó alapanyagok használatát. A legelterjedtebb megoldás az, hogy a vöröshagyma héját forró vízben ki kell áztatni, majd ebben a lébe beletenni a tojást és addig ott hagyni, amíg a kívánt színt el nem éri. Egyéb alternatívaként érdemes kipróbálni a lilahagymát, a céklát, a kurkumát, vagy a fekete teát is. A természetes alapanyagokkal festett tojásokat száradás után szalonnabőrrel átkenve lehet fényesíteni. Tojásra rajzolni zsíkrétával a legegyszerűbb.

Nagyon mutatós a batikolt tojás is. A tojás felületéhez mindenféle mintákat – például virágokat, leveleket – kell rögzíteni, majd így mártani a festékbe. A rögzítés egyszerűen megoldható egy nejlonharisnyával. Miután megszáradt, le kell venni a rögzítést, a mintákat, és szépen kirajzolódik a díszítés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában