2024.04.13. 09:08
A spurkerekesek jól kezelik a lapátot is
Közel harmincöt-negyven tonna földet mozgatott meg a közelmúltban a Spurkerék Modellező SE szorgos tagsága. Tette ezt a csapat – és teszi is még – a szekszárdi, saját modellpályáján.

Sokat lapátolt a Spurkerék szorgos tagsága (Fotó: MW)
Bánki Ede egyesületi elnök lapunknak elmondta, hogy néhány szakasz nem bizonyult megfelelőnek, nem hozta a várt minőséget. Ezzel együtt a tél is megviselte, az eső deformálta az ugratókat.
– Ezért cseréltük le az említett szakaszoknál a földet sokkal jobb minőségű kerámia agyagra – folytatta az elnök. – A tennivalók nehezét munkagépekkel végeztük el, de természetesen most is számíthattunk a tagság önzetlen közreműködésére. A nyomvonal megtartásával zajló felújítás nagyja már megtörtént. Jelenleg a pálya rendezése zajlik, lapáttal, ásóval. Egyébként ez a jelentős beruházás is arra ösztönzött bennünket, hogy bővítsük eszközparkunkat. Ezért pályázunk a városnál egy kisebb munkagépre, egy olyan hengerre, amivel kellően tömöríthető az agyag.
A helyszín pár héten belül megkapja végleges arculatát. Az új szezonban így a korábbinál is ideálisabb pályával fogadhatja saját versenyzőit, illetve a vendég csapatokat a Spurkerék Modellező SE.