Négy Tolna vármegyei

2024.09.25. 20:00

Nemzeti Vágta: nekik szurkolhatunk majd az októberi döntőben

Az október 4. és 6. közötti eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban a leggyorsabbnak járó elismerésért. Az idei, 17. Nemzeti Vágta a 13 aradi vértanú emléke előtt tiszteleg.

Mauthner Ilona

Nagyon készülnek már a lovak és a lovasok az idei nagy októberi eseményre. Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a keddi budapesti sorsolás kapcsán elmondta, a Nemzeti Vágta sikerrel teljesítette a másfél évtizede kitűzött célt, hogy a rendezvény az értékmentés, az értékmegőrzés és az értékteremtés időszakát indítsa el a hazai lovassportban.

Nemzeti Vágta egyik előfutamát idén májusban az őcsényi reptéren rendezték meg
Nemzeti Vágta egyik előfutamát idén májusban az őcsényi reptéren rendezték meg Forrás: Beküldött kép

Nemzeti Vágta Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenye 

A Nemzeti Vágta a hagyományra épül és erős alapokon nyugszik: értékrendjét állandóság jellemzi, ugyanakkor a megmérettetés folyamatosan meg tud újulni – fogalmazott Lázár Vilmos, aki szerint a legnagyobb érdeklődés a Kishuszár Vágtát övezi.

Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója az idei év legnagyobb újdonságának nevezte, hogy ezúttal nem két, hanem háromnapos lesz a sportesemény. A Nemzeti Vágta nulladik napján, pénteken a Nemzetközi Rendőr Lovasverseny részeként 9 ország (Csehország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia, Szerbia, Szlovákia, Törökország és Magyarország) lovas rendőrei mérik össze tudásukat – tette hozzá. A nemzetközi futam versenyzői szilvásváradi lipicai lovakon fognak lovagolni – emelte ki Szotyori Nagy Kristóf.

A versenyigazgató elmondta, hogy a 18 év alatti fiatalok idén már két korosztályban indulhatnak: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14-17 évesek pedig a Kishuszár Vágtán mérhetik össze tudásukat. Idén először nyílik lehetőségük a 17 éveseknek is indulni a versenyen – tette hozzá.

Szurkoljunk nekik, ők négyen Tolna vármegyéből valók

Tolna vármegyéből négy lovas jutott be a Nemzeti Vágta döntőjébe, két decsi, egy tengelici és egy györei fiatalember. Schwarzenbart Bálint decsi versenyző immár a 12. vágtára készül, idén is Vácduka színeiben.

– Idén is a saját lovammal versenyzek, a neve My Boy Libra, a sorsolás szerint a 7. futamba kerültem. Első gondolatom az volt, talán idén jobban sikerül a verseny, mert nem a favoritokkal vagyok egy futamban. Eddig három éve voltam a legeredményesebb, akkor a középdöntőben estem ki.

Édesapám, Schwarzenbart József Őcsény színeiben versenyez majd, ő a 14. futamba került, az ő lova My Boy Pompás, szintén a saját nevelésünk. Az ő futamában több az erősebb versenyző. 

A györei versenyző, Farkas Tamás, a 9. futamban versenyez majd, saját települését képviselve. A negyedik vármegyei lovas pedig a tengelici Cseh Ákos lesz.

Színes programokkal várják az érdeklődőket

A sportesemény mellett számtalan program is várható Szilvásváradon: lesznek egyebek mellett hagyományőrző bemutatók, fogatvágta vagy például kocsitolóverseny. A programokat a szilvásváradi ménes lipicai lovas bemutatója zárja – sorolta a programokat Szotyori Nagy Kristóf.

Május és augusztus között összesen 13 elővágtát tartottak Magyarországon és határon túli helyszíneken: a Muravidéken, Vajdaságban, Erdélyben és Felvidéken – tette hozzá.

Kedves Gyula, a Magyar Huszár és Lovas Hagyományőrző Társaság alelnöke kiemelte, hogy a Nemzeti Vágta idén a 13 aradi vértanúnak állít emléket, aminek különös jelentőségét ad az, hogy a verseny zárónapja október 6-ra, az aradi vértanúk emléknapjára, a nemzeti gyásznapra esik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában