2024.09.18. 09:16
Tömegesen hullanak a fecskék a hideg miatt
Fecskék ezrei pusztultak el az elmúlt napokban a szokatlanul hideg időjárás következtében. Hogyan segíthetünk a védtelen vándormadaraknak? Mutatjuk, mit tehetünk a fecskék megmentéséért!
Az elmúlt napok hűvös, esős időjárása, amit a Boris nevű ciklon hozott Közép-Európába, komoly pusztítást okozott a vonuló fecskeállományokban. A szakértők szerint több száz, akár ezer fecske is elpusztulhatott Magyarországon. A fecskék éppen vonulásuk közepén voltak, amikor a ciklon lehűlést és esőt hozott. „Nemcsak a hazai fecskék, hanem az északabbi populációk is úton voltak, sok fiatal, tapasztalatlan egyed, akik még nem voltak elég erősek, elhullottak.” – mondja Hága Krisztián környezetvédelmi mérnök.
A fecskék természetes zsírkészletükből és az útjuk során elérhető repülő rovarokból nyernek erőt, ám a sok eső miatt a rovarok eltűntek, így a madarak nem tudtak megfelelően táplálkozni. Emellett pedig a hideg idő fokozza az energiafelhasználást, amit a fecskék először a zsír- , majd ha az elfogyott, az izomtartalékaikból pótolnak. Ha ezek kimerülnek, a madarak legyengülnek, és képtelenné válnak a repülésre.
Hogyan segíthetünk a bajba jutott fecskéken?
Ha bajba jutott fecskét találunk, a legfontosabb, hogy egy száraz, meleg helyre vigyük, ahol nem pazarolja tovább az energiáját. „Az első lépés az, hogy biztosítsuk számára a nyugalmat, majd vegyük fel a kapcsolatot egy természetvédelmi szervezettel vagy madármentő központtal” – tanácsolja Krisztián. A szakember ugyan hozzáteszi, hogy a madármentő központoknak nincs kapacitásuk egy-egy egyed miatt kiszállni a helyszínre. Viszont az itt illetékes Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársainál érdemes bejelentést tenni, ha bajba jutott, legyengült madárral találkozunk. Fontos azonban, hogy laikusként ne próbáljunk otthon fecskét etetni, mivel a fecskék speciális étrenden élnek, főleg repülő rovarokkal táplálkoznak. A nem megfelelő táplálék káros lehet számukra. Például a lisztkukac vagy a különböző magkeverékek, amivel sok más madarat etetni szoktak, a fecskének nem éppen ideális eleség.
Visszatérő probléma a fecskevonulás idején?
A hideg időjárás tömegesen veszélyezteti a fecskéket, de az idei év különösen súlyos, mivel a hirtelen lehűlés épp akkor érkezett, amikor a madarak vonulni kezdtek. „Ha a ciklon egy hónappal később érkezik, valószínűleg nem okozott volna ekkora gondot” – teszi hozzá Hága Krisztián.
A fecskék számára most az idő javulása lehet a megoldás, és szerencsére a következő napokban az árvaszúnyogok rajzása is kedvez a túlélőknek, mivel azok fontos táplálékforrásként szolgálnak a madarak számára.