Aranylakodalom: ötven év kéz a kézben, azaz a Szintai házaspár története

Otthonos nappaliban találkozunk Sas Erzsébet nyugalmazott anyakönyvvezetőnél. Az asztal köré gyűlünk, hogy beszélgessünk Szintai Géza és felesége, Ibolya közösen megélt 50 évéről. Egy asztalhoz ülni eleve bensőséges dolog. Mert nem mindenkivel osztozunk az asztaltársaságon. Hogy kivel ülünk egy asztalhoz, azt megválogatjuk.

Ezért is különleges ez a beszélgetés, mert ezt a bizalmat én most előlegbe kapom, hiszen azért ültünk le egymás mellé, hogy a házaspár megossza velem az aranylakodalom örömét és közös életükbe betekintést engedjenek. A beszélgetés már az elején különleges fordulatot vesz: megszólal a telefonjuk, de nem akárhogyan, egyszerre csörren meg mindkettejük készüléke, ugyanaz a szám hívja őket. Ilyet még soha nem is láttam. Mintha nemcsak a szívük, hanem a telefonjuk is összehangolódott volna az elmúlt ötven év alatt. Ez a harmónia jellemzi az életüket, amelyben most, az aranylakodalmuk alkalmából ismét új fejezet nyílt. 

Aranylakodalom, ami egy tánccal kezdődött

Egy regölyi lakodalomban kezdődött a Szintai házaspár története 1973-ban. „Megláttam, és kész, ott már tudtam, hogy felkérem táncolni” – emlékszik vissza Géza, hogy mi fogta meg Ibolyában az első találkozáskor. A felhőtlen éjszaka végül életük legmeghatározóbb találkozása lett. Ibolya is mosolyogva idézi fel az akkori pillanatokat: „Falusi lakodalmakban mindig körbeültek az öregasszonyok, nézték, hogy táncolunk, vigyáztak a lányok becsületére. Géza helyes fiú volt, jól táncolt, de kicsit mérges voltam rá, mert mindig feldobott tánc közben, a szoknyám pedig nem volt éppen hosszúnak mondható. Mondtam is, hogy ezzel a fiúval többet nem megyek táncolni! Aztán mégis a tánc szeretete hozott össze minket.”

Türelem, humor és az összhang

Ötven év nagy idő, és minden házasságban vannak nehéz pillanatok. „Voltak nekem is gyarlóságaim” – mondja Géza nevetve, de gyorsan hozzáteszi: „Ibolya türelme és elfogadása mindig megmentett.” Ibolya ezt csendesen megerősíti: „Azért nekem is elfogyott néha a türelmem, de mindig beigazolódott, hogy együtt erősebbek vagyunk.” A humor Géza nagy fegyvere: „A vicceim és a harsányságom miatt mindig nagy volt körülöttem a nyüzsgés. Ibolya ezzel szemben csendesebb, nyugodtabb természet – ez a kettő valahogy jól kiegészíti egymást.” Géza fiatalkora óta ír verseket, és nem szégyelli papírra vetni a felesége iránti érzelmeit sem. Kérdem én, kell ennél nagyszerűbb egy nőnek? Romantika és nevetés – ebből építve fel az élet hídját, amelynek kettős hídfője férj és feleség, és amit a viharok sem rendíthetnek meg. Sas Erzsébet, Sasi meghatottan beszél a házasságukról, hiszen nem csak anyakönyvvezetőként, hanem barátként is végigkísérte az elmúlt közös 50 évüket: „A legszebb házasságok azok, ahol a két ember más-más erősséggel kiegészíti egymást. Géza lendülete és Ibolya csendes támogató ereje tökéletes példát mutatnak arra, hogy hogyan lehet egyensúlyt teremteni.”

Az élet nagy fordulatai

Az évek során számos kihívás, öröm és változás színezte a Szintai házaspár életét. Géza az építőiparban dolgozott, később sörfőzdét vezetett, míg Ibolya a városházán tevékenykedett, majd ékszerboltot nyitott. „Mindig közös céljaink voltak – mondja Ibolya – A szőlő, a tanya, a vendégház Szálkán – mindenben megtaláltuk az örömet, még a kemény munka ellenére is. Géza humorral vegyítette az emlékeit: "Harminc évig én ittam, ő vezetett. Aztán megegyeztünk, hogy most ő iszik, én vezetek.

Hát eltelt húsz év, én azóta nem iszom.” Ibolya csak nevet: „Ezt is együtt tanultuk meg. De 50 év alatt persze nem csak öröm és boldogság volt – folytatja Ibolya –,  hanem sok gond is akadt, számtalan nehézséget kellett és kell leküzdeni, betegséget, gyászt feldolgozni, amit egymáson kívül a család és a barátok támogatása segített.”– teszi hozzá Ibolya.

Sas Erzsébet: „Egy élet legnagyobb ajándéka”

Sasi meghatottan mesél arról, mit jelentett számára az aranylakodalom: „Valószínű, országosan is párját ritkító esemény, hogy 50 év után ugyanaz az anyakönyvvezető adja össze a párt. Ez az ünnepség felteszi a koronát a hivatásomra.” Sasi szerint az 50 év legfontosabb tanulsága az, hogy a változást el kell fogadni: „A házasság lényege, hogy belássuk, mindannyian változunk, de ha ezt együtt tudjuk tenni, ez az élet legnagyobb ajándéka.” A beszélgetés végén Ibolya és Géza egyszerre mondják ki: "Nem is tudnánk elképzelni egymás nélkül."