Mindenki jól érezte magát

2025.06.22. 09:00

Ha Váralja, akkor kuglóf – fantasztikus volt ez a nap a Parkerdőben (képgalériával)

Évszázados hagyomány Váralján a kuglófkészítés. De mostanra már a Kuglóffesztivál is elválaszthatatlanná vált a településtől. A szombati a huszadik volt.

A Váraljai parkerdő még éppen csak várta az idei Kuglóffesztivál első látogatóit, amikor az eseményhez kapcsolódó túra nevezői már a kilométereket rótták. Különböző távokon – 5, 10, 25, 50 kilométer – indulhattak útnak, hogy bejárják a térség erdős tájait. Hasonlóan koránkelők voltak a horgászverseny résztvevői is, akik a tó partján gyülekeztek a rendezvényhez híven Kuglóf Kupa névre keresztelt halfogásra, majd nem sokkal később a főzőversenyre nevezett csapatok is elkezdték az előkészületeket.

A Váraljai Kuglóffesztivál nem csupán a település jellegzetes ételéről szól
A Váraljai Kuglóffesztivál nem csupán a település jellegzetes ételéről szól
Fotó: Máté Réka

Változatos programok a színpadon

Idővel a színpadon is beindult az élet, a megnyitót követően egymást váltották a fellépők. Műsort adott Peller Anna, a gyerekek találkozhattak Johanna és Tamás lovaggal, akik a bikali Puchner Kastélyból érkeztek, hogy interaktív lovagi képzésben részesítsék az érdeklődőket, a Mázai Bányász Fúvószenekar mellett pedig környékbeli hagyományőrző csoportok is felléptek.

A színpadi programokkal volt teljes a nap
A színpadi programokkal volt teljes a nap
Fotó: Máté Réka

Évszázados hagyományt éltet a Kuglóffesztivál

A nap fő attrakciója természetesen a kuglófdagasztás volt. Kuglóffesztivált 2004 óta rendeznek Váralján, de a kuglófkészítés évszázados hagyomány a faluban. Egykor többszáz fős lakodalmakat rendeztek, amelyekről nem hiányozhatott a fahéjas-mazsolás lakodalmas kuglóf, amely kerámia sütőformában készül. A recept generációkon át öröklődik a családokban, de az internet világában ma már mindenki számára elérhető. A hozzávalók: 80 dekagramm liszt, 3 dekagramm élesztő, 5 dekagramm vaj, 20 dekagramm cukor, 3 tojássárgája, 4 deciliter tej, egy csipet só. A töltelékhez: 12 dekagramm cukor, 2 teáskanál fahéj, 1 teáskanál kakaó, fél csomag mazsola. Elkészítjük a tésztát, kelni hagyjuk, majd kinyújtjuk. Rászórjuk a fahéjas cukrot és mazsolát, összetekerve a kizsírozott formába helyezzük és kisütjük.

Mi más, a kuglóf volt a legkelendőbb
Mi más, a kuglóf volt a legkelendőbb
Fotó: Máté Réka

Estig tartott a mulatság

A szombati Kuglóffesztivál vendégeit a gasztronómiai élvezetek és a színpadi programok mellett vásári forgatag is várta. Kézműves kirakodóvásár, szabadtéri játékok, vidámpark tette teljessé a kikapcsolódást. A programot Gudics Máté, a legutóbbi Megasztár győztesének műsora, valamint a Neonverebek koncertje zárta, végül a Hofi disco teremtett retró hangulatot.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!