lenyomták a felvásárlási árat

2018.10.27. 07:00

A termelő filléreket kap a drága almáért

Almából közepes termés várható a megyében, ennek ellenére komoly értékesítési gondjaik vannak a termelőknek. A léüzemek 15 forint körüli összeget adnak az alma kilójáért, amely még az önköltségi árat sem fedezi. Az üzletekben viszont kétszáz forint alatt nem lehet vásárolni almát, még akciósan sem. Az ­országban 45 ezer ­hektáron, ebből ­Tolna megyében 220 hektáron ­termelnek almát, ­zömében Lengyel, Kisvejke, Györköny, Dunaföldvár, ­Bátaszék és Szekszárd ­határában.

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

Az alma az egyik alapgyümölcsünk, életkortól függetlenül mindenki fogyaszt belőle, éppen ezért érzékenyen érinti az emberek többségét az ára. A fogyasztó nem is igazán érti, hogyan lehetséges az, hogy a felvásárlók kilónként még húsz forintot sem adnak meg érte, a piacokon, az üzletekben pedig jellemzően háromszáz forint körül van az ára. Még az akciós ár sem „csúszik” kétszáz forint alá.

Megpróbálnak minél többet a piacon eladni

Akinek nagy a termőterülete, az nem tudja a teljes termést minőségi almaként kiárusítani, legjobb esetben a harmadát, mondta a szekszárdi Eckert Rita, aki családi gazdálkodóként hétfajta almával foglalkozik. Aki tudja tárolni, az megpróbál minél többet piacon értékesíteni, így tesznek ők is, a gyengébb minőségből pedig almalevet préselnek, és így értékesítik.

– Tavaly próbálkoztunk először az almalével, idén már nem is gondolkodtam rajta, amikor a feldolgozók előálltak a kilónkénti 17 forintos árral, mondta Eckert Rita. Mivel a legtöbb kertben terem egy-két fán alma, így jelenleg a piacon is nagyobb a kínálat, de ez letisztul egy hónap alatt. Mi csak az első osztályú minőségűt tároljuk, a többiből lé készül, és bízom benne, hogy tavaszig kitart a kínálatunk.

A végén 12 forintra jött volna ki egy kiló alma

A kisvejkei termeltetői és értékesítői szövetkezet tagja Fazekas Márton agrármérnök, aki szintén azt mondta, nagyon alacsony árat kínáltak a felvásárlók, 18 forintról indultak, a végén pedig 12 forintra jött volna ki egy kiló alma értékesítése. Az ilyen alacsony árba nem fér bele még az önköltség sem. A környéken mindenki kézzel szedeti az almát, nem könnyű embert sem találni a munkára, még akkor sem, ha megfizetik. A Völgység Kincse Szövetkezet korlátlan mennyiségben vette át az almát, ők az iskolagyümölcs akcióban voltak érdekeltek, de ők sem fizettek sokkal többet kilónként húsz forintnál.

A fajtaszerkezeten is változtatni kellene

Természetesen Kisvejkén is sokat gondolkodnak azon, mi lenne a jó megoldás, hogy a termelőnek is megérje és a termés is jó legyen. Fazekas Márton szerint a fajtaszerkezeten is változtatni kellene, illetve korszerűsíteni a termesztést – öntözni, jéghálót telepíteni –, amihez viszont sok pénz kellene. Ilyen kilátástalan helyzetben azonban egyrészt nincs pénzük a termelőknek, másrészt bizonytalan az is, hogy a korszerűbb fajták magasabb árát vajon megfizetné-e a piac.

Az üzletekben most akciósan megvásárolható szabolcsi jó minőségi alma kilójáért, jó ha negyven forintot kaptak a termelők. Nyilván azok adták el ilyen olcsón, akik nem tudják hosszabb ideig tárolni a gyümölcsöt.

Drága a termesztés, igényes az almafa

Drága növény az almafa és nagyon igényes. Évente 15–18 alkalommal kell permetezni, tavasszal a levéltetű, majd a moly, a varasodás és a lisztharmat ellen. Csak a növényvédő szer ára évente hektáronként 400 ezer forint, plusz a metszés, a gépi munkák, a tápozás, az öntözés, majd ősszel a szedés, szállítás és a tárolás. Összességében több mint egymillió forintot költ a gazda egy hektár almásra úgy, hogy a saját munkáját nem számítja. A termelők szerint nem könnyű tárolni, megfelelő pince kell hozzá, ahol nemcsak a hőmérsékletre, de a megfelelő páratartalomra is ügyelni kell. Az uniós országokban is sok alma terem egy jó évben, de ott a feldolgozók jobban felszereltek hűtőtárolókkal, almalékészítő berendezésekkel ellátnak egy-egy termelői körzetet, a termést a szokásos áron értékesítik akkor is, ha az átlagnál több termett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!