Exportkorlátozás

2018.10.26. 20:00

Túlkínálat a pestis miatt, csökken az élő sertés ára

Az év vége felé megnő a disznóvágási kedv, és ilyenkor általában emelkedni szokott a vágósertés ára. Bár még egy hét van novemberig, úgy tűnik, az idén inkább csökken az élő sertés ára. Jelenleg kilónként 350 forintot fizetnek az első osztályú minőségért.

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

Alacsony a sertéstartási kedv, mondta az egyik nagykónyi gazdálkodó, aki évekig foglalkozott disznókkal, egy éve viszont úgy döntött, változtat a gazdaságán. A házi vágások évről évre csökkennek, az állattartók pedig kiszolgáltatottak a piacnak, mely különösen ezen a területen nagyon hektikus. Az biztos, hogy nem segíti a piaci kilátásokat a sertéspestis közeledése, hazánkban jelenleg Szabolcs, Zemplén, Borsod és Nógrád megyében rendeltek el zárlatot. Most ugyan ott sincs sertésben fertőzöttség, de a környéken élő vaddisznók között találtak fertőzöttet.

Dr. Rebling József állatorvos, a Dunahyb Kft. egyik tulajdonosa elmondta, jelenleg 350 forint körüli árat kapnak egy kiló élő sertésért, pár hónappal ezelőtt még 380, illetve 390 forintról indult a kereskedés. A visszaesés oka, hogy több uniós országban is exportkorlátozást jelentettek be a sertéspestis miatt, így sok állat „szorult be” az adott ország piacán. Oda szállítani nem lehet, sőt német és belga sertéshús is érkezik hazánkba. Dr. Reibling József szerint tíz százalékot romlott a sertéstartók helyzete a tavalyi évhez képest. A Dunahyb Kft.-nél, Faddon, egyébként ennek ellenére is tudtak fejleszteni, bővítették, illetve modernizálták a telepet. Köszönhető ez annak, hogy stabil a piacuk, a kaposvári Kométának, illetve a tengelici húsfeldolgozónak is szállítanak.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy Japán, Tajvan és Szerbia hazánknak jelentős exportpartnere, hiszen ezek az országok a 2017-es 110 milliárd forint értékű magyar sertéshúsexportnak csaknem a harmadát jelentették. Április óta azonban ideiglenesen kitiltották piacukról a magyar sertéshúst és sertéstermékeket. Éder Tamás szerint rövid távon elkerülhetetlen a piaci árcsökkenés, mivel közel 50 ezer tonna hús értékesítésére kell új csatornákat találniuk az érintett cégeknek. Az új értékesítési lehetőségek megtalálásáig túlkínálat jellemzi a piacot.

Nagy kárt okoz

Legutóbb, október 3-án Borsodban találtak sertéspestissel fertőzött vaddisznót. Az afrikai sertéspestis vírus okozta fertőző betegség, amely iránt Európában a házisertés és az európai vaddisznó fogékony. Jelenleg hatékony vakcina nem áll rendelkezésre. Emberre ez a betegség nem veszélyes. Gazdasági kára viszont jelentős, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. A betegség illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is terjedhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!