mezőgazdaság

2019.02.07. 20:00

Az agrárfórumon az adózási- és támogatási rendszer változásairól beszéltek

Az idei első szakmai tájékoztatást tartották a térségben.

Varga Szilvia

Fotó: Varga Szilvia

Az idei év első Dél-Dunántúli Agrárfórumán Naszvadi Endre, a NEZ cégcsoport vezetője köszöntötte a mezőgazdaságban érdekelt résztvevőket. Kiemelte, hogy az agrárfórum elsődleges célja a gazdálkodók eredményességét leginkább befolyásoló külső tényezők feltételrendszerében várható változások ismertetése. Így minden érdekelt a megfelelő információk birtokában dönthet, és megtalálhatja a legjobb utat céljai megvalósításához. A cégcsoport évek óta az egyik legjelentősebb agrár-szaktanácsadó és pályázatíró központ a térségben, az országban kiterjedt ügyfélkörrel rendelkeznek. A több mint ezer partnert jegyző cég 2018-ban tíz milliárd forint körüli támogatási forráshoz segítette a három megye vállalkozóit. Különböző témákban magasan kvalifikált szakembereket hívtak a szervezők.

Süli János, a paksi bővítésért felelős miniszter a Paks II. tervei kapcsán a térség lehetőségeiről beszélt. A mezőgazdaság vonatkozásában a majd megjelenő 8-10 ezer ember élelmiszerellátását, valamint a tervezett ipari fejlesztéseket emelte ki. Elmondta, hogy az előkészítés folyamatban van, a kormány szándéka nem változott, azonban olyan engedélyezési tervet kell elkészíteni a szakembereknek, amely alapján majd megépíthetik és hatvan évig biztonságban üzemeltetni is tudják az erőművet. Ez hatalmas felelősség, és rengeteg munka – hangsúlyozta. Nem lehet sürgetni, mert sokkal drágább lenne az a folyamat, amely egy gyors terv után leállást vagy több éves csúszást idézne elő. Majd részletes és átfogó képet kaphattak a vendégek a villamosenergia és a megújuló energia kapcsolatáról.

Fotó: Varga Szilvia

Dr. Francsovics István könyvvizsgáló adott tájékoztatást az agrárvállalkozásokat érintő adóváltozásokról. Érintette a jövedelem típusú és a forgalomhoz kapcsolódó kedvező adózási módosításokat és kitért az adónemeket érintő kedvező döntésekre. Idén az egyik leglényegesebb változás a családi gazdaságokat érinti. Már eldőlt, hogy jogi személyként fognak szerepelni a jövőben, és a korábbi gyakorlattól eltérően a családi gazdálkodás, mint jogi személy köthet szerződést, saját nevében vásárolhat, lesz adószáma, földet bérelhet. Lesznek jogai és kötelezettségei; ebből kifolyólag tisztábbak lesznek a viszonyok.

Fodor Zoltán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében a 2020 után várható agrárpolitikai támogatási rendszerről beszélt. Korábbi negatív híreket megcáfolva elmondta, hogy lesz 2020 után is uniós mezőgazdasági támogatás; nyilvánvalóan új keretek között, más előirányzatokkal. Már most látszik, hogy csúszni fog a folyamat, és az átmeneti időszakban szüksége lesz a magyar kormánynak egy megoldásra, mivel a mezőgazdasági vállalkozók nem maradhatnak támogatás nélkül. A szakminisztérium és a kamara mindent meg fog tenni, hogy a legjobb feltételeket teremtse meg a magyar gazdaságok számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!