napelem-kapacitás

2020.12.13. 15:00

Kiegészíti egymást ez a két technológia

Tolnai Népújság

Fotó: Makovics Kornél

Elérte a kétezer megawattot, vagyis a Paksi Atomerőmű beépített kapacitásával összevethető a magyarországi összes napelem-kapacitás – tájékoztatott sajtóközleményében a Magyar Villamos­energia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.

A magyarországi napenergia hasznosításban az ipari méretű napelemparkok elterjedése a rendszerirányító statisztikai adatai szerint 2015-ben vett komoly lendületet. Akkor, amikor az előző évhez képest több mint háromszorosára ugrott meg a beépített napelem-kapacitás. Két évvel később, 2017-ben lépte át a magyar napelem ipari termelési mérete a száz megawattos határt. Tavaly már megközelítette az ezer megawattot, az idén pedig az ezernégyszáz megawattos szintet. A háztartási méretű napelemek együttes teljesítménye 2020 szeptember végén regisztrálva több mint hatszáz megawatt volt.

A nukleáris energiával való összevethetőség kizárólag a beépített teljesítőképesség nagyságára vonatkozik, az időjárásfüggő, illetve a jellemzően alaperőművi technológiák, mint a nukleáris is, rendelkezésre állása nem összehasonlítható, egymást kiegészítő technológiákról van szó a karbonmentességet célzó energiaátmenetben. A magyarországi napelem-kapacitások kihasználtsága 2020-ban mintegy három százalékkal volt magasabb az előző évhez képest, elérte majdnem a tizenkilenc százalékos szintet.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kiemelten fontosnak tartja, hogy valamennyi olyan törekvés megvalósuljon, amely lehetővé teszi a termelők egységes csatlakozását a hálózathoz, valamint amelyek megfelelő ösztönzőket biztosítanak a megújuló termelésbe való beruházásokhoz és teljes villamosenergia-piaci és villamosenergia-rendszerbeli integrációhoz.

Borítóképünk: az egyik legnagyobb hazai napelempark a paksi atomerőmű közelében üzemel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!