Telített a piac

2021.08.06. 07:00

A boltban drága a hús, pedig az ólban még alacsony az ára

Drágult a takarmány, drágul a nyers hús ára is. A termelők az állataikat jelenleg 30-40 százalékkal több takarmányköltséggel tudják csak felnevelni az egy évvel korábbihoz képest, jelenleg tehát nagyon nehéz helyzetben van a hazai állattenyésztés. Ennek ellenére az élő sertés felvásárlási ára nemhogy drágult volna, hanem lényegesen csökkent.

Mauthner Ilona

Fotós: Mártonfai Dénes

A sertés olyan állat, ami nem ismeri a közgazdaságtant, mondta dr. Reib­ling József, a faddi székhelyű Dunahyb Kft. állatorvosa, ügyvezető igazgatója. Amikor az élő állat felvásárlási ára lefelé megy, akkor a tartási költségek emelkednek, ez évtizedek óta így van, tette még hozzá.

– Sajnos most a túlélés a lényeg és nem a profit szerzése. Állandó hullámvölgyben vagyunk, csak a jobb időszak 1,5 évig, míg a rosszabb időszak 4-5 évig tart, mondta még a szakember. Jelenleg négyszázhúsz forintot fizetnek kilójáért. Utoljára két éve volt ilyen alacsony az ár. A sertéstartóknak nagy választásuk nincs, vagy elfogadják ezt, vagy megtartják a disznót. Ez utóbbi nagy gondot jelentene, hiszen a telepeken nincs elég férőhely, és a túlsúlyos állatokért még kevesebbet fizetnének.

Jelenleg sertésből kínálati piac van, mondta Lengyel Lóránd, neki és a családjának Németkéren van telepe. Úgy tudja, a német állattartók miatt alakult így, a távol-keleti piacra nem tudnak szállítani, így az uniót árasztották el az élő sertéseikkel.

Emiatt ismét hullámvölgybe került a hazai piac, jelenleg egy kiló élő sertésért 410-420 forintot kínálnak. A tavalyi viszonylag jó év után ismét mélypontra került az ágazat.

Az okokat – vagyis, hogy miért csökkent az ár – az állattartók és a felvásárlók is keresik. Reibling József szerint kisebb a fogyasztás. Nemcsak a családok vásárolnak kevesebb húst, hanem az éttermek és szállodák is. Részben a kereskedők, részben a feldolgozók tartják magasan a bolti árakat, úgy látszik, nekik így is megéri. A feldolgozók, állattartók találgatják, meddig marad ez a helyzet. Abban bíznak, hogy előbb-utóbb ismét beindul a távol-keleti piac, akkor a sertésből felhalmozódó felesleg is megcsappan.

Előfordul az is, hogy kényszerből marad a sertéstartásnál a gazda

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint a termelők az állataikat jelenleg 30-40 százalékkal több takarmányköltséggel tudják csak felnevelni az egy évvel korábbihoz képest.

Az állattenyésztés nincs könnyű helyzetben emiatt. Akik levágatják az állatot, azoknál még képződik valamennyi haszon, de a tenyészállat-értékesítésnél aligha. Sajnos az a tapasztalat, hogy a tenyészállat attól nem lesz drágább, hogy harminc százalékkal drágábban etetik. Az általunk megkérdezett megyei állattartók elmondták, aki túléli az idei mélypontot, az biztos, hogy talpon marad hosszabb távon is, de évről évre egyre többen hagynak fel a sertéstartással.

Sokan csak amiatt gazdálkodnak tovább, mert a felvett hitelek, beruházások, támogatások miatt kénytelenek folytatni a tevékenységüket, mert ezt szerződésben vállalták.

Borítókép: A kereskedelem akciókkal igyekszik kompenzálni az áremelkedést

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában