Szőlőszedés

2022.08.11. 11:30

Megkezdődött a szüret, főleg a pezsgő alapanyaghoz szedik

Megkezdődött az idei szüret a megye két borvidékén. Ilyen korai kezdésre ritkán van példa, elsőként az Irsai Olivért, a Csabagyöngyét, illetve a pezsgő készítéséhez szükséges alapanyagokat szedik le. Az aszály nyomott hagyott a szőlőben, de ez az adott termőterület talajától, fekvésétől változik.

Mauthner Ilona

Képünk Illusztráció (MW)

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa minden évben hivatalosan kihirdeti, melyik nappal kezdődhet el a szüret az ország borvidékein. Idén ez a dátum augusztus 1-re esett, tájékoztatta lapunkat Bősz Adrián borász, a Szekszárdi Hegyközségi Tanács elnöke. Mint mondta, az eddigi évek gyakorlata azt mutatja, hogy a borászok közül senki nem élt vissza azzal a dátummal, amit hivatalosan megadnak, vagyis nem szedik le előbb az adott fajta szőlőt, mint ahogy az éretté válik.

A szüret a megye két borvidékén valóban megkezdődött, jelenleg zömében pezsgő alapanyaghoz szedik a szőlőt. A korai fajtákat is sokan szedik már, aszály van, meleg is, az elmúlt másfél hétben felgyorsult a színesedés szinte minden fajtán.

A szüret kezdetén, úgy tíz évvel ezelőtt ebben az időszakban sorra szervezték a brigádokat, akik szorgos kezeikkel szedték a szőlőt. Ma már ez nem jellemző, egyrészt kiöregedett az a korosztály, akik eljártak még szüretelni, másrészt kombájnnal gyorsabb, egyszerűbb a munka. Bősz Adrián elmondta, a szekszárdi borvidéken 7-8 szőlőkombájn és több, kisebb vontatott kombájn van. A gazdák egymásnak besegítve szervezik meg a szüretet. A szőlő minősége jó, mennyisége valamivel kevesebb a vártnál. Ebben szerepet játszik az is, hogy a megye déli felében május végén jelentős volt a jégeső okozta kár, mondta a Szekszárdi Hegyközségi Tanács elnöke.

A szekszárdi Mészáros pincészetnél augusztus 15-én, azaz hétfőn kezdik el a szüretet Irsai Olivérrel, mondta Mészáros Péter fiatal borász. Szinte folyamatosan mérték a szőlő cukor- és savtartalmát, 16-os cukorfokot és 7,2-es savat mértek. Az Irsai Olivér ennyit tud, mondta a borász, nem érdemes tovább várni vele, mert a savaiból  is veszítene. Náluk is a gépi szüret van betervezve, saját kombájnjukkal a munka gyorsabb, jobban tervezhető, de egy-egy területen, a prémium kategóriásnak szánt borokat kézzel szedetik majd le. A szőlő minősége változó, az alsónánai ültetvényeiken apróbbak a szemek, míg a Szekszárdhoz közelebbi területeiken nagyobbak. Sok múlik a talajtól, a terület fekvésétől és nyilván a kapott csapadéktól is.

A Tolnai Borvidéken is megkezdődött a szüret augusztus 10-én, mondta Schmidt Győző, a bonyhádi székhelyű Danubiána Kft. ügyvezető igazgatója, aki egyben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja is. A szőlőtermelőkkel már megállapodott a kft. vezetése, idén az Irsai Olivér kilójáért valamivel többet fizetnek, mint tavaly. Schmidt Győző elmondta, a fehér bor iránt nagyobb a kereslet a piacon, így ebből a szőlőfajtából vásárolnak idén többet. Az aszály a szőlőt is megviselte, a minőséggel nem lesz baj, de a lékinyerés még bizonytalan, mondta a szakember, aki hozzátette, úgy látja, az idei szezonban sem a szőlőtermelő, sem a borász nem jár jól.

Ellenőrzésekre is lehet számítani

Az idén új elemmel bővül a négy éve megkezdett szüreti ellenőrzési program. A hatóságok az idei szüret idején a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati üzemek megszokott ellenőrzésén kívül külön ellenőrzik az alacsony alkoholtartalmú borok előállítóit. Az összehangolt ellenőrzések legfontosabb célja a szőlőtermesztők érdekeinek védelme.

Korábban több bejelentés érkezett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsához és az Agrárminisztériumhoz arról, hogy a szüretelt szőlő tényleges és a felvásárlónak az átadáskor feljegyzett cukortartalma között eltérés lehet, illetve a felvásárlási okiratokon, bizonylatokon sem az átvételkor mért mustfokot, hanem annál kisebb értéket rögzítettek. Ez hátrányosan érinti az ágazat jogszabálykövető szereplőit, hiszen ez a gyakorlat a borkészítéskor is visszaélésekre adhat alkalmat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában