Eső és hideg jön

2022.09.16. 11:30

A betakarítást nem nagyon gátolja, és a repcének is jól jön az eső

Az eső jól jön, bármennyi is esik, mondták a gazdák, bár ennek a szőlőt szüretelők nem igazán örülnek. A kukoricának, napraforgónak nem árt, igaz nem is használ, de az őszi vetések előtt, illetve a már elvett repcének mindenképpen jól jön. A következő napokra nem csak lehűlést, de jelentős mennyiségű esőt is ígérnek térségünkre a meteorológusok.

Mauthner Ilona

Az eső jól jön, bármennyi is esik, bár ennek a szőlőt szüretelők nem igazán örülnek. (Fotó: M. K.)

Esőből az idén nem lehet elég sok, így senki nem panaszkodik amiatt, hogy csapadékosabbra fordult az időjárás. Még a fele mennyiség sem esett le annak, ami év elejétől, szeptember közepéig esni szokott. 

A napraforgónak eddig csak egy részét takarították be a megyében, vagyis a több mint harmincezer hektárnak a felét. Dr. Gabi Géza, szekszárdi agrárszakmérnök elmondta, a gazdák egy része desszikálta a napraforgóját, vagyis érésgyorsítóval lepermetezte, noha nem igazán volt erre szükség a nagy szárazság miatt. 

A gazdák arról számoltak be, nagyon változatos a terméseredmény, van ahol csak egy tonnát sikerült betakarítani, van ahol hat tonnát. A mélyebben fekvő területek jobban megőrizték a nedvességet. Jelenleg a napraforgó tonnájáért 295 - 310 ezer forintot fizetnek, ez 70 - 90 ezer forinttal több, mint tavaly, azonban az inputanyagok és az energiaárak drágulása miatt mégsem lehetnek elégedettek a gazdák.

A felénél tart a szüret a megyében (Fotó: M. K.)

A kukorica betakarítását is elkezdték, a legtöbb területen ez a növény már teljesen leszáradt, gyakorlatilag mindegy mikor kezdik vágni. Tolna megyében minden évben kukoricából vetnek legtöbbet a gazdák, pár éve még százezer hektárt, azóta évről évre kevesebbet, jelenleg közel 80 ezer hektárnál tartanak. 

Szilágyi Tibor fiatal bátaszéki gazdálkodó családjával, sógorával, annak családtagjaival közösen több területen is egyszerre próbálnak helyt állni. A szántóföldi növények közül náluk a napraforgó betakarítása befejeződött. Az eredmény nem túl rózsás, vannak területek ahol csak 1,2 tonna volt a hektáronkénti átlag, van, ahol 2,2 tonna. Az olajos magot egyelőre betárolták, még várnak az értékesítéssel. A kukoricát is vágják már, sajnos itt sem sokkal jobbak az eredmények. 

Területtől függően, hol 1,5, hol 6,5 tonnás az átlagtermés, hektáronként. Közben a Szilágyi családnál a szőlő szüretelése is elkezdődött, jelentős nagyságú ültetvényük van, így eltart egy darabig a munka. A szőlő május végén sok jeget kapott, majd az aszály is besegített abban, hogy még fél termésük sem lett az idén. A szőlőt értékesítik, mert feldolgozójuk még nincs, mondta a fiatal gazdálkodó. Aki hozzátette, idén a szőlő kilójáért csak tíz forinttal fizetnek többet, mint tavaly.

A felénél tart a szüret a megyében

Javában folyik a szüret a megye két borvidékén. Dr. Gabi Géza elmondta, a szüret jelenleg úgy áll, hogy a borászok a pinot noire-t rozénak már leszedték 17-18-as mustfokkal. A kadarkát is szedik már, a termés harminc százalékából készítettek rozét, 17-18 mustfokkal, a többi kadarka szedését későbbre tervezik a termelők. A leányka szőlőt most szedik, 17-18 mustfokkal, a kékoportó hetven százalékával már végeztek, a mustfok kiváló, 18-20 fokos. Már a kékfrankost is elkezdték szedni a termelők, igaz még csak "kóstolgatják" . Ennek a fajtának a tíz százaléka van már tartályokban, zömében rozé bor készül belőle. A kékfrankos mustfoka 17 és 21 között van. A zweigelt, a merlot, a cabernet fajták és az olaszrizling is még a tőkén gyűjti a musfokokat. A felénél tart tehát a szüret a megye két borvidékén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában