Betakarítás

2022.10.06. 07:00

A szokottnál jóval kevesebb kukoricaterméssel kell számolni az idén

A napraforgó betakarítását már befejezték a megyében a gazdák, a kukorica is a vége felé tart. Azt már most lehet látni, hogy jóval az átlagtermés alatt teljesített az idén mind két növény.

Mauthner Ilona

Illusztráció: Shutterstock

Bár még tart országosan az aratás, így egyelőre nincs pontos szám a hazai kukoricatermésről, de a megkérdezett szakemberek közül nem akadt egy sem, akinek a becslése szerint elérhetnénk a 4 millió tonnát.

Krieser János, a Paks környéki Pusztabír Kft. vezetője – aki egyben a megyei gabonaválasztmány tagja is – elmondta, egy átlagos évben 6-8 millió tonna kukorica terem. Az eddigi leggyengébb, 2012-es évben 4,7 millió tonna kukoricát takarítottak be, de a csúcs 9,3 millió tonna volt 2014-ben.

A Paks környéki szántóföldeken a kukorica idei termésátlaga 2,5 tonna körül alakult, hektáronként, egy jó évben ugyanitt 8-10 tonna volt az eredmény. Az már most látszik, főleg az állattartók készülnek a nehéz hónapokra, mert mindent, még a kukorica szárát is lesilózzák, hogy legyen elég takarmány.

Sajnos hiába magas a kukorica felvásárlási ára, hektáronként több százezer forintot buktak a gazdák, ilyen gyenge termés mellett, mondta Krieser János. Vagyis jóval többet költöttek magára a termesztésre, mint amennyi a bevételük lett.

Néhány héttel ezelőtt még országosan 5 millió tonnás kukoricatermést becsült az aszálytól kevésbé sújtott dunántúli táblák alapján több szakember is, de most már ők is belátták, 4 millió alatt lesz a mennyiség. Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben ugyanis szépen zöldelltek a táblák, ám aratáskor kiderült, hogy a látszat csalóka volt, hiszen a csövek kicsik, rövidek voltak. Ez pedig annak köszönhető, hogy megtermékenyítéskor akkora sokkot kaphattak a növények a hőségben, hogy egyszerűen nem tudtak kiteljesedni a csövek.

Ezt erősítette meg dr. Gabi Géza szekszárdi agrárszakmérnök is. Mint mondta, több kísérletet végeztek évekkel ezelőtt is a szántóföldeken, és az volt a jellemző, hogy egy átlagos évben, egy-egy kukoricacsövön 640 szem van. Idén azonban csak 440, de nem csak ez a baj, hanem az is, hogy a szemek kicsik. Így összességében negyven százalék körüli a kiesés.

Változatos az átlagtermés megyénkben

Tolna megyében a napraforgó betakarítását már befejezték, az üzemi átlag 1,8-2 tonna hektáronként, mondta dr. Gabi Géza. A kukorica aratása a végéhez közeledik. Itt szórtabbak az eredmények, vannak táblák, ahol a hektáronkénti átlagtermés eléri a 8 tonnát, de sajnos ebből nagyon kevés van. És van ahol csak egy tonnás az eredmény. A szerencsésebb földeken 4 tonna körüli a termés.

Január és szeptember között 333 milliméternyi eső hullott megyénkben, egyedül szeptemberben esett 67 milliméternyi. Így is több mint 170 milliméter csapadék hiányzik a földekből. Az aszály és a hőség – 53 hőségnap volt az idén, és 36 hőhullám – miatt lett ennyire gyenge az idei termés kukoricából.

A most lehullott eső jól jött a földeken, a szőlőnek kevésbé. Az őszi búza vetése megkezdődött, mondta a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!