Költözködés

2022.12.08. 14:00

Tolna megye népszerű az új életet kezdők számára

A múlt évben is sokan választottak bennünket, vásároltak nálunk házakat, lakásokat, és új otthonra leltek.

Brunner Mónika

A költözés komoly és felelősségteljes döntés, egy életre szólhat

Forrás: Shutterstock

Jelentős változások történtek a múlt évben az országon belül a költözéseket tekintve, szerepel az ingatlan.com új, hivatalos adatokon alapuló elemzésében, amely ismerteti az úgynevezett vándorlási adatokat is. Többek között azt, hogy tavaly hányan költöztek be Tolna megyébe és hányan távoztak tőlünk. 

Ez alapján tehát 2021-ben Tolna megyébe hatezerháromszázhuszonnégyen érkeztek másik megyékből vagy éppen a fővárosból. A legtöbben Baranyából, Fejérből, valamint Budapestről jöttek, mégpedig összesen ezerkétszáztizenheten. Ezzel párhuzamosan hatezerkilencszázhetvennégyen költöztek ki a megyéből, körükben Budapest, Baranya és Fejér megye volt a legkeresettebb, utóbbiakat összesen szintén majdnem ezerhatszázhuszonhárman választották. Tolna megyén belül pedig közel tízezren váltottak lakhelyet, háromezernyolcszáznegyvennyolcan másik településre, hatezerhetvennyolcan pedig az adott településen belül költöztek el. 

Az ingatlan.com elemzésből az is kiderül, hogy Tolna megye legnagyobb ingatlankínálattal rendelkező városaiban hogyan alakultak idén novemberben az eladásra váró lakások átlagos négyzetméterárai. A települések közül Szekszárdon négyszázkétezer, Pakson négyszázhuszonegyezer, Dombóváron kétszázötvennégyezer, Dunaföldváron kétszázhuszonnyolcezer, Tolnán háromszázhuszonkilencezer, Bonyhádon háromszázkétezer forintot tett ki az átlagos négyzetméterár. A településeken az értékesítésre váró ingatlanok átlagos ára 19,5 -52,3 millió forint közötti. 

Az elemzés többek közt arra is kitért, hogy az állandó vándorlások mérlege alapján a múlt évben a megyék közül Pest megye volt a legnépszerűbb, összesen több mint hatvankétezren költöztek oda bármelyik másik megyéből vagy Budapestről. Igaz, ezzel párhuzamosan negyvenhatezer Pest megyei lakos költözött valamelyik másik megyébe vagy a fővárosba. Sokan választották új lakhelyüknek Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye valamelyik települését, azaz a beköltözéseket tekintve Pest megye után ezek voltak a legnépszerűbbek.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában