Szerződés

2023.02.13. 17:30

Kétségbeesve kértek segítséget a Suzuki Barta csoporttól

A Suzuki Barta csoporttól több olyan cég is segítséget kért, amely hasonlóan járt, mint az autókereskedés paksi telephelye. Napelemes rendszerük miatt ők is kétségbeesve kerestek olyan céget, amelynek képviselője villamosenergia szerződést kötne velük.

Brunner Mónika

Sára Judit, a cég paksi telephelyének ügyvezetője az épület tetejét beborító napelemeket mutatja (Fotó: Molnár Gyula)

Mint arról korábban beszámoltunk, a Suzuki Barta csoport mintegy ötven munkavállalójának munkahelye került veszélybe, miután napelemes rendszerük miatt alig akarták megkötni velük új villamosenergia szerződésüket a paksi telephelyükön.

Mivel ez a rendszer a teljes fogyasztásukat lefedi, ezért csak az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt-vel tudtak volna szerződni, azonban mivel tőlük nem érkezett időben válasz, az E.ON Hungária Zrt. majdnem kikapcsolta náluk az áramot. Ha ez megtörtént volna, veszélybe sodródott volna kollégáik munkahelye. 

„Az emberséget vettük előre, és úgy érezzük, hogy jó üzletet kötöttünk” – mondja Sára Judit (Fotó: Molnár Gyula)

A Suzuki Barta csoport paksi telephelyének végül utolsó utáni pillanatban a pécsi SMHV Energetikai Kft-vel sikerült szerződést kötnie. 

– A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, válaszolva panaszlevelünkre, ismertette, hogy felvették a kapcsolatot az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt-vel, hogy tudjunk velük szerződni. Meg is érkezett az MVM ajánlata, ám addigra a pécsi energetikai céggel kötöttünk szerződést, hiszen akkora már véghajrában voltunk, hogy le ne szereljék a villanyóránkat – mondta lapunknak Sára Judit, a Suzuki Barta csoport paksi telephelyének vezetője. 

A villamosenergia szerződésekkel kapcsolatos ajánlatokról elmondta, hogy az MVM Next szerződés 5743 kilowatt-fogyasztást állapított meg évente 118 forintos áron kilowattonként. Ez több mint hatszázhetvenhétezer forint költséget jelentett volna nekik egy évben, miközben semmilyen áramfogyasztásuk nincs a napelemes rendszerük miatt. Ezért visszautasították az első szerződésajánlatot. Az MVM második ajánlata aztán már semmilyen kötelmet nem tartalmazott a számukra, tehát nulla forintot kellett volna fizetniük. Ezt már azért utasították vissza, mert időközben sikerült szerződést kötniük az SMHV Energetikai Kft-vel céggel. 

–  A pécsi céggel kötött szerződésünk vételi kötelezettséget nem tartalmaz, egyszeri ötvenezer forintos szerződéskötési díjat fizettünk. Az emberséget vettük előre, és úgy érezzük, hogy jó üzletet kötöttünk. A Tolnai Népújságban megjelent cikk hatására több vállalkozó is megkeresett bennünket országszerte, mind hasonló helyzetben voltak, mint mi. Segítettünk nekik kapcsolatba kerülni a pécsi céggel, amely minddel meg is kötötte a szerződést – mondta Sára Judit telephely-vezető, hozzátéve, hogy sok helyről kaptak segítséget, valamint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak is hálásak, mert korrekten jártak el, rögtön fogadták az e-mailes megkeresésüket, és fair eljárásban folytatták le az ügyüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában