Álláskeresők és alkalmazottak

2023.06.08. 11:30

Tovább nőtt az átlagkereset Tolnában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Tolna vármegyében múlt év december végén hatezer álláskeresőt tartottak nyilván. Ezer lakosra átlagosan huszonhat álláskereső jutott.

Brunner Mónika

A munka nemesít és biztonságot ad a nagycsaládosoknak is (Illusztráció)

Forrás: Shutterstock

Tolna vármegyében az álláskeresők száma az országos átlagnál nagyobb mértékben, hat százalékkel csökkent 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest, így folytatódott a 2021 áprilisa óta tartó csökkenő tendencia. A pályakezdő álláskeresők (343) huszonnyolc is kevesebben voltak, 18 százalékkal. Az összes álláskeresőhöz viszonyított arányuk 6,2 százalékot tett ki a múlt évben. Az ezer lakosra jutó álláskeresők számának aránya Tolna vármegyében a Bonyhádi járásban volt a legkedvezőbb (18), a Dombóvári járásban pedig a legkedvezőtlenebb (34).

A  múlt évben az álláskeresők harmincnégy százaléka legfeljebb három hónapja, harminchat százaléka tartósan, egy évet meghaladóan nem tudott elhelyezkedni a múlt évben. A tartósan állás nélkül lévők száma tizenhárom százalékkal kevesebb volt a 2021. decemberinél.

Az álláskeresők legnagyobb hányada, negyvenöt százalékuk legfeljebb az általános iskola nyolc osztályát végezte el, emellett huszonnyolc százalékuknak szakmunkás, szakiskolai bizonyítvány, huszonhárom százalékuknak érettségi, illetve technikum volt a legmagasabb végzettsége, 4,3 százalékuk pedig diplomával rendelkezett.

Az ellátottak aránya összességében 1,7 százalékponttal csökkent az előző év azonos időpontjához képest az álláskeresők körében: tizennégy százalékuk álláskeresési járadékban, tizenkét százalékuk álláskeresési segélyben, huszonhét százalékuk szociális ellátásban részesült. A nyilvántartott állás nélküliek negyvenhét százaléka ugyanakkor nem kapott semmilyen pénzügyi ellátást.

Hatszáz betöltetlen álláshelyet tartottak nyilván múlt év december végén, ötvenhárom százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. 

Tolna vármegyében a múlt évben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 478 ezer, az adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 318 ezer forint volt. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 489 ezer, a nettó átlagkereset 325 ezer forintra emelkedett. A bruttó és nettó átlagkereset – a közfoglalkoztatottakkal együtt számítva – egyaránt tizennégy százalékkal múlta felül a 2021. évit, folytatva a korábbi időszakok emelkedő tendenciáját.

A növekedés üteme elmaradt az országostól, egyben a vármegyék és a főváros körében a legalacsonyabb volt. Az alkalmazottak 7,3 százalékkal kevesebbet kerestek az országos átlagnál. A bruttó keresetek a versenyszférában tizenkét százalékkal 497 ezer forintra, a költségvetési szférában húsz százalékkal, 435 ezer forintra emelkedtek. Az átlagkereset a fizikai foglalkozásúaknál tizennyolc, a szellemieknél tizenkét százalékkal nőtt: az előbbiek átlagosan bruttó 359 ezer, az utóbbiak 618 ezer forintot kerestek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!