2024.07.30. 14:00
Nagyobb piac vonzza a vevőt és az árust is
A vármegye legtöbb városában szerdán és szombaton van nagyobb piac, Pakson pénteken is és néhány helyen minden nap. A termelők tudják, az adott áruval hová érdemes menni, hol van a nagyobb esély arra, hogy eladják, hol van nagyobb piac.
Az emberek többsége szeret piacra járni, és nem csak a háziasszonyok. A nagyobb piac vonzza a vevőket, a termelőket, megvan a sajátos hangulata, lehet alkudni, a termék mindig friss, a termelőt is sokan ismerik. Az őstermelők pedig azt a terméket viszik ki a piacra, amiből több termett, és a családnak már nem kell, így megpróbálják eladni annak, akinek szüksége van rá.

Fotó: A szerző fotója
Nagyobb piac: már hajnalban indulni kell
A vásárló általában csak azt látja, hogy a kofák egymás melletti asztalon kínálják a termékeiket, azt azonban nem, amikor úton vannak.
– Hajnali négykor kelek piaci napokon, és bár Bonyhád mellett van a termőterületem, most éppen őszibarackot és szilvát értékesítek, nem a helyi piacra, hanem Bajára megyek – mondta Kun János. A fiatal gazdálkodó hozzátette, ott van asztala éves bérlettel, és már kialakult egy vevőköre, akik várják.
– Este már előre bepakolok, és úgy állok be a garázsba a kis buszommal, hogy indulásra készen legyen fél öt tájékán. Negyed hat-fél hat között érek Bajára, ahol megvan az a sorrend, hogy melyik piacos hol pakolhat.
Jó ha van segítség az árusításnál
Kocsival csak rövid ideig lehet bent tartózkodni, hogy ne vegyük el másoktól az időt. Így gyorsan kell dolgozni. Általában a húgom is elkísér, amire nagy szükségem is van, hiszen amikor kipakoltunk, ki kell állni az autóval a piac területéről, valakinek ott kell maradni az áruval meg a kasszával. A kasszában mindig kell, hogy legyen váltópénz, legalább húszezer forint. Volt rá példa, hogy az első vásárló pont húszezressel fizetett. Szóval előre kell gondolkodni.
– Szeptember közepétől pedig a csemegeszőlővel, hamburgi muskotállyal jövünk – folytatta Kun János. – Nagyon kevés van ebből a fajtából a piacon, nem csak Baján, hanem az országban. Így nagyon keresik. Aki egyszer megízlelte, visszajár érte. Az egyik vásárló azt mondta, a gyermekkorát idézi, minden egyes piaci napon ott van, és vesz belőle, amíg a szezon tart. Sokan kérdezték már, miért nem megyek a bonyhádi vagy a szekszárdi piacra. Az elején próbáltam, de alig adtam el barackot és szőlőt. Ennek az lehetett az oka, hogy Tolnában szinte mindenkinek van valamennyi szőlője.
A ki- és berakodás a legnehezebb munka
Vas Péter és családja a piacozásból él. Szekszárd mellett van egy pár hektáros területük, ahol gyümölcsfák mellett csemegekukoricával, paradicsommal is foglalkoznak. A családból hárman mennek minden piaci napon hol Paksra, hol Szekszárdra, de ők is átjárnak szombatonként Bajára. Mivel sok árut kell kipakolniuk, ezért korán kelnek. A rakodás a legnehezebb és a legnagyobb munka. Az almák, szilvák, körték külön rekeszekben sorakoznak, akárcsak a paradicsom és a csemegekukorica. A nap végén – általában dél körül – visszapakolni már könnyebb, hiszen szerencsés esetben legalább az áru felét eladták.
Vas Péter elmondta, nehéz a munkájuk, ugyanakkor örömteli is, hiszen a sajátjukat árulják, szép házuk van, jól élnek, ám mindezért sokat is kell dolgozniuk.
A legtöbbjüknek éves bérletük van
A vásárló nyilván azt sem tudja, milyen harc folyik azért, hogy az adott árus a lehető legjobb helyet kapja a piacon, Vannak városok, ahol sorsolnak azok között, akik egész évre megveszik a helyet és azt ki is fizetik. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki hátul, kevésbé forgalmas helyen árul vagy a bejárat közelében, ahol szinte mindenki megfordul. Vannak települések, ahol csak helypénzt kell fizetni, nincs senkinek fix helye. Ez utóbbi esetben az érkezési sorrend dönt, ki hol pakol ki. Ott, ahol nem így van, hanem foglalt helyek vannak, ott csak reggel 7 óra után lehet az üresen maradt asztalt elfoglalnia annak, akinek nincs bérlete.
Sokan kérdezik azt is, hogyan születnek a napi árak, vagyis mikor dől el, hogy egy kiló szőlőért, dióért mennyit kér a kofa. A legtöbben a nagybani piaci árakat figyelik, de helyben is számít, a másik termelő mennyit kér a termékéért, illetve az adott termék mennyire keresett és mennyi van belőle az adott piacon. Sokszor egymás árait törik le a termelők, ha egyikük az adott gyümölcsből, zöldségből többet vitt a piacra eladni a szokásosnál.