2025.06.13. 13:27
Célegyenesben az uszodaépítés: átadás szeptemberben
Az Építési és Közlekedési Minisztérium, a kivitelező konzorcium vezetői, valamint a jövőbeni működtetést végző Nemzeti Sportügynökség Zrt. vezetői társaságában tartott Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere helyszíni egyeztetést, melyen valamennyi fél egyöntetű álláspontja szerint immáron nincs sem műszaki-technikai, sem jogi akadálya az őszi birtokbavételnek.
– Nyul Zoltán ÉKM államtitkár, Dala Tamás NSÜ vezérigazgató és Horváth István országgyűlési képviselő, valamint a kivitelező cégek szakemberei társaságában részleteiben is áttekintettük az uszoda átvételének ütemtervét, a próbaüzem, a hivatalos megnyitó és az élményfürdővel együttes üzemeltetés kérdéseivel egyetemben. A napokban elkészül a minisztérium és az NSÜ közötti szerződés az üzemeltetés részleteiről, melynek tartalmát önkormányzatunkkal is egyeztetik, írta Facebook bejegyzésében Berlinger Attila.

– A nyár folyamán leülünk a szekszárdi iskolák, intézmények, úszó- és vízilabda egyesület fenntartóival, vezetőivel, hogy az ősszel kezdődő új tanévre elkészüljön az uszoda mindenki számára megfelelő üzemeltetési rendje, gyermekek és felnőttek egyaránt birtokukba vehessék ezt az olyannyira várt sportlétesítményt. Azon is dolgozunk, hogy Szekszárd mielőbb bekerüljön az Úszó Nemzet Program által támogatott települések közé, hogy valamennyi gyermek térítésmentesen megtanulhasson úszni. Köszönjük az ÉKM, az NSÜ, a kivitelezők és a projekten dolgozó szakemberek együttműködését annak érdekében, hogy városunk végre használatba vehesse az új fedett uszodát!