2025.06.12. 15:00
Szedd magad: cseresznye fél áron, adunk néhány címet
Érik a cseresznye, a meggy, a sárgabarack, lenne gyümölcsből bőven, ha az áprilisi fagy nem avatkozott volna bele. Szerencsére vannak települések, ahol kisebb volt a fagykár a gyümölcsösökben, így több helyen hirdettek szedd magad cseresznyét is. Utánanéztünk, hová érdemes menni.
A tavaszi fagyok óriási pusztítást végeztek a hazai gyümölcsösökben, ez keményen érződik a piaci és bolti árakon is: szinte minden gyümölcs jóval drágább idén, mint tavaly. Sárgabarackból alig lesz, a cseresznye már érik, de már látszik ebből is kevés termett, de az almát, meggyet is megviselte az áprilisi fagy. Ennek ellenére több termőhelyen hirdettek szedd magad értékesítést.

Forrás: veol.hu / Balogh Ákos
Szedd magad akciók: termelőnek, vásárlónak is megéri
A szedd magad akció azért éri meg a termelőnek is, mert a kézi munka – vagyis a gyümölcs leszedése a fáról – nagyon költséges, a cseresznye és a meggy esetében pedig nagyon is munkaigényes. Így mindenki – termelő, vásárló – jól jár.
Mélyponton a cseresznye- és a meggytermés az idén
A hazai cseresznye ágazat történelmi mélypontot él át, miután az áprilisi és májusi fagyok miatt a szokásos termésmennyiség mindössze 20-30 százaléka várható az idei évben – nyilatkozott nemrég a FruitWeb is. Az országban mintegy 2500 hektáron termesztett gyümölcs esetében a szakértők mindössze 2-3 ezer tonna termést prognosztizálnak a normálisnak számító 10-12 ezer tonna helyett.
A legnagyobb termőterület Pest vármegyében található, itt koncentrálódik a hazai cseresznyetermesztés mintegy 25 százaléka, emellett Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Dunántúlon Fejér és Zala vármegyék, északon Borsod-Abaúj- Zemplén, keleten pedig Heves vármegye is meghatározó. Tolnában inkább csak a kertekben van egy-egy fa belőle.
Szedd magad cseresznye településenként, érdemes előre bejelentkezni
Ha boltban vagy a piacon vennénk meg a cseresznyét, akkor 1800-2500 forintos kilós árral kell számolni. A szedd magad akciókban akár féláron is hozzá lehet jutni.
Íme néhány cím: Szombathely, Újperint városrész, termelő: Czenke Zoltán. Sóskút: Diós út 6, Érd: Görgényi család gyümölcsöse a Battai út és a Sánchegyi út sarkán, Kecskemét: Talfája tanya 139., Nagykörű: Jász-Nagykun-Szolnok megye, nagykörűi benzinkút és helység tábla között. Nagyvenyim: Venyim Gyümölcse major 1. 2421. Környe: Komárom-Esztergom megye, Tatai út 8119., Pomáz: Dolinai út vége Piliskert Kft., Szob: Dunakanyar, Szobi Gyümölcsöskert. Érdemes a felsoroltakra rákeresni a neten, ahol telefonszám is van, és előre jelezni az érdeklődést.