2025.07.04. 19:30
Ámulunk a meggy árán – Így alakul idén a pite sorsa
Rekord magasak az árak, panaszkodnak a vásárlók és sajnos még ilyen árak mellett sem hoznak valódi nyereséget a termelőknek. Ha kimegyünk a piacra, vagy a szaküzletben vennénk meggyet, elámulunk azon, mennyit kérnek érte. Tolna vármegyében a kisvejkei ültetvényen a legnagyobb a kár, ennek mértéke nyolcvanszázalékos. Várdomb határában Kostyál Előd fiatal gazda szerencsés, nála „csak" a fele fagyott el a meggynek.
Már a tavalyi gyümölcsszezonra is panaszkodtak a gazdák, akkor a március végi fagy okozott károkat, idén az áprilisi. Meggyből tehát már tavaly is kevesebb termett a vártnál, idén pedig alig maradt mutatóban.

Forrás: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság
Meggy: ebből a szezonális gyümölcsből luxustermék lett
– Virágzásban érte a fagy a meggyest, ezt követően a kötés nem sikerült jól – mondta Kostyál Előd. Neki és a családjának Várdomb és Bátaszék között van több hektárnyi ültetvénye. – Áprilisban, majd május első felében a gyakori csapadék okozott gondot, most pedig az aszály. Már lassan egy hónapja nem esett mérhető mennyiségű eső. Ennek hatása, hogy a meggynek alig van súlya, a szemek mérete is kisebb a szokottnál. Nálunk a fele termést szüretelte le a tavaszi fagy, de még így is szerencsésebbek vagyunk a többi termelőnél. Kisvejke környékén ennél is nagyobb volt a fagykár.
Akadozik a meggy szedése, kevés a munkáskéz
Rengeteg a megrendelés, háziasszonyok, zöldségesek, boltosok keresik a bátaszéki termelőt. – Mindenki nagyobb tételben vásárolna, sorban állnak a meggyért. A háziasszonyok lekvárt, kompótot, szörpöt készítenének, ha már sárgabarackból nem sikerült – mondta Kostyál Előd. Náluk a legolcsóbb az ár, hiszen 800 forintot kérnek kilójáért a vásárlóktól.
A szedés viszont akadozik, így a jelentkezőknek nehéz időpontot mondani, mikor mehetnek a meggyért. A nagy meleg miatt nem nagyon akad vállalkozó, aki óráig bírja a fizikai munkát. Így vannak időszakok, amikor ugyan kellene szedni – hiszen a gyümölcs érik – de nem nagyon van jelentkező szedésre. Van ugyan rázógépük is, de az ipari feldolgozásra alkalmas meggyet szedne le a fákról. És ahhoz is kell legalább 6-7 fő, akik felszedik a ponyváról leesett gyümölcsöt, mondta a fiatal gazda.