gazdaság

2018.06.16. 07:00

A megyében egyre kevesebb a felszámolási eljárás

Tolna megyében mintegy harmincnyolcezer gazdasági szervezet van. Egyre kevesebb felszámolási eljárás indul, és a bedőlő cégek aránya is csökkent. A friss adatok szerint negyed év alatt országosan közel tizenkétezer céget töröltek a cégbíróságok, ebből százhuszonkettőt Tolna megyében. Üzletkötés szempontjából a megye cégei zömében megbízhatóak.

Mauthner Ilona, illusztráció: Shutterstock

A statisztikai hivatal adatai szerint az országban összesen 1 millió 845 ezer gazdasági szervezetet regisztráltak, ennek harmincöt százaléka társas vállalkozás, hatvanöt százaléka önálló vállalkozó volt, de ebből nem mind működött. A legtöbb működő vállalkozás az Észak- és Dél-Alföldön, valamint a Nyugat-Dunántúlon van. A vállalkozások döntő többsége legfeljebb kétszázötven főt foglalkoztató kis- és középvállalkozás. Szerepük jelentős az ország jövedelemtermelésében, a beruházásokban valamint a foglalkoztatásban is. A KSH adatai szerint gazdasági áganként vizsgálva a vállalkozások száma a kereskedelem és a gépjárműjavítás területén volt a legmagasabb.

Tolna megyében a múlt évben harmincnyolcezer gazdasági szervezetet tartottak nyilván. Az önálló vállalkozások legtöbbje mellékfoglalkozású volt. A megyében ezer lakosra százötvenhárom vállalkozás jutott a statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint. Az országos átlag százhetvenkettő. A hivatalos vállalkozói státusz felszámolása mögött többnyire az áll, hogy összességében nem éri meg fenntartani a tevékenységet, hiszen a havonta kötelezően befizetendő járulékok, adók elviszik a hasznot.

A legalább öt embert foglalkoztató építőipari vállalkozások adatai alapján a múlt év folyamán előállított 1515 milliárd forint termelési érték tizenkilenc százalékos volumennövekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Nógrád és Csongrád kivételével minden megyében nőtt az építőipar teljesítménye. Tolna megye a húszas lista kilencedik helyén áll. Az egy lakosra jutó építőipari termelés Budapesten volt a legmagasabb, háromszázhúszezer forinttal, ami kétszerese az országos átlagnak, Tolna megyében ez az érték száztízezer forint.

Az első negyedévben országosan 2077 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság (Tolna megyében harmincat), egy évvel korábban még másfélszer ennyit, 2014-ben pedig még minden negyedévben több mint kétszer ennyi adósságot felhalmozó céggel szemben indítottak felszámolást hitelezőik. Üzletkötés szempontjából Tolna megye cégei zömében megbízhatóak, ezt igazolja a bedőlési index is, mely nálunk 2,66 százalékos.

Magyarországon az elmúlt tizenkét hónap átlaga alapján az országos fizetési késedelem tizenhat nap, az átlagos számlafizetési határidő pedig huszonöt nap. De ez az érték is jelentős szórást mutat, hiszen van olyan terület, ahol fizetési késedelem esetén harmincöt–kilencven napig tart, míg a hitelező a pénzéhez jut.

Egy szekszárdi borász elmondta, több nagykereskedőhöz is szállít, közülük a fele jó, ha hatvan napon belül kifizeti a tartozását. A vállalkozó ezzel szemben napra pontosan kell, hogy kifizesse a százezres nagyságú jövedéki adót, környezetvédelmi termékdíjat, helyi adót, hegyközségi járulékot, személyi jövedelemadót, kötelező agrárbiztosítást, vízügyi járulékot, és akkor még nem beszéltünk a napi kiadásokról – csomagolóanyag, palackok, borkezelési anyagok, munkadíjak –, mely ahhoz kell, hogy a borászat működjön, illetve a támogatást se vonják meg tőle.

Hazánkban támogatják a fiatalokat

A magyar fiatalok 35 százaléka tartja magát alkalmasnak a vállalkozásalapításra – derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) 18 és 40 év közöttiek megkérdezésével készített országos reprezentatív felméréséből. A kutatásból kiderül az is, hogy az összes megkérdezett ötvenkilenc százalékát a csődtől való félelem tartja vissza attól, hogy új vállalkozást indítson. Ugyanakkor ma hazánkban olyan eszközrendszerrel segítik a fiatalokat a vállalkozóvá válásban, amelyekkel egyetlen más európai országban sem. Magyarországon a fiatalok vállalkozóvá válása program keretében például a Fivosz konzorciuma 2014-ben az összes hazánkban alakuló új vállalkozás 4,14 százalékának a létrejöttéhez járult hozzá. Ezek azért különlegesek, mert vállalkozással még nem rendelkező fiataloknak adnak képzést, hogy hogyan legyenek vállalkozók. Valamint ezen belül mentorálják, üzleti terv készítésében, pályázatok készítésében is segítik őket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!