agrárkamara

2018.06.17. 13:00

Ki kell számolni, és befizetni a tagdíjat

Mauthner Ilona, illusztráció: Shutterstock

Július 2-ig kell bevallani az idei évre szóló az agrárkamarai tagdíjat. Tolna megyében ez közel tízezer embert érint. A 2017-ben nettó hatszázezer forintnál kisebb árbevételű őstermelőknek könnyebb a dolga, nem kell semmit bevallaniuk, és csekket is kapnak, hogy június 30-ig befizethessék a 2000 forintot. Színt visz a feladatba, hogy idén májusban változtak az árbevételi sávok is, ami alapján a tagdíjat meghatározták.

Csak az évi hatszázezer forint árbevételig kétezer forint a tagdíj, a legnagyobb árbevételű vállalkozásoknak évi egymillió forintot kell fizetniük. Érdemes megnézni a kategóriahatárokat, mert a tagok többségének nem változott ugyan a díja, de kilenc százalékuknak kevesebbet, hat százalékuknak többet kell augusztus 15-ig befizetni, de lehet kérni részletfizetést, halasztást is. Aki nem boldogul a tagdíjának a kiszámításával, annak a falugazdászok a bevallásban is segítenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!