Testi sértés

2017.08.26. 11:30

Részegen őrjöngött, verekedett a vádlott

A vádlott ordibált, a rendőröket sértegette, leköpte.

Ihárosi Ibolya

Garázdaság és testi sértés, valamint öt rendbeli becsületsértés vétségében mondott ki bűnösnek a Bonyhádi Járásbíróság egy 27 éves büntetett előéletű vádlottat. Mindezekért a bíróság egy év fogházbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették. A büntetésbe beleszámít az előzetes letartóztatásban töltött idő.

A vádlott nyolc általánost végzett, nőtlen, kiskorú gyermeke nincs. A férfi ellen kibocsátott két vádiratban foglaltakat a bíróság egyesítette. A sértett tavaly nyáron egy bonyhádi sörözőben névnapi összejövetelen vett részt, amikor felfigyelt a szomszédos sörözőben zajló vitára. Az ittas vádlott úgy vélte, hogy a sértett telefonjával felvette a szóváltást, odament hozzá és kérdőre vonta, amelyből köztük is szóváltás alakult ki. Ennek során a vádlott egy alkalommal ököllel arcul ütötte a sértettet.

A söröző tulajdonosa értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező három rendőrt becsmérelte és fenyegette a vádlott. Végül előállították vérvételre, amelyből kiderült, hogy véralkoholszintje megközelíti 1,6 ezreléket. Szeptember 22-én a vádlott testvére telefonált, hogy a férfi részegen őrjöng. Ingét megtépte, nyakláncát leszakította, öngyilkossággal fenyegetőzött.

Mindez folytatódott azután is, hogy négy rendőr érkezett a helyszínre. Az intézkedés megkezdése után a vádlott be akart menni a házba, nem engedelmeskedett a rendőröknek, akik kénytelen voltak a földre vinni és megbilincselni. Emiatt megsérült az orra, és vérezni kezdett. A vádlott folyamatosan ordibált, a rendőröket becsmérelte, sértegette, véres nyálával leköpte. Amikor a rokonok, ismerősök megnyugtatták, levették róla a bilincset, majd a kijózanítóba szállították.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!