Az NDK-ban motort vásárolt, a Harz-tól Rügenig barangolt

Íme, egy részlet az újság által közölt levélből: „Erfurt közelében, Sömmerdában dolgozunk. A városközponttól alig tíz percnyi járásra lakunk, egy új városnegyedben, amit Neue Zeit-nek hívnak. Itt csupa négy-öt emeletes bérházak épültek, szép parkok és terek díszítik – egyszóval a legszebb helyen kaptunk szállást. Hetven magyar fiatal lakik ebben a városrészben. A körülmények nagyon jók: általában öten lakunk egy lakásban, ami előszobából, nappali, háló- és fürdőszobából áll, és még egy konyha is tartozik hozzá.”

Mercsényi Gyula immár hetvenhárom éves, jó egészségnek örvend: a fél évszázada postára adott levelet látva készségesen vállalkozott emlékei felelevenítésére.

– Hogy miért is döntöttem úgy huszonévesen, hogy három évre kimegyek az NDK-ba? – tűnődött Mercsényi Gyula. – Éppen befejeztem a katonai szolgálatot, és még nem volt egyértelmű számomra a pályaválasztás... Kapóra jött a kelet-németországi lehetőség: mert belegondoltam abba, hogy külföldre mehetek, ha csak ilyen szinten is, de világot láthatok, megtanulhatok egy másik nyelvet, önálló életet élhetek, és ráadásul szakmát is szerezhetek.

Bár a kezdés nem tűnt biztatónak – Mercsényi Gyula betanított munkási beosztást kapott a sömmerdai esztergályos műhelyben –, később előnyére változott a helyzet. Fél év elteltével már a korábban ígért irodagép műszerészi szakma fogásait sajátíthatta el. Újabb részlet következik a levélből: „A német szakemberek, akik tanításunkkal lettek megbízva (...),  nagyon nagy lelkesedéssel és türelemmel tanítanak bennünket. (...) Sok dolgot anyanyelvi és más nehézségek miatt háromszor, négyszer is el kellett mondaniuk, mire megértettük. De ez csak az első hónapokban volt így, most már a legtöbben önállóan dolgozunk.”

Ettől az első hat hónaptól, az anyanyelvi nehézségektől – valamint a vissza-visszatérő honvágytól – eltekintve minden a várakozásnak megfelelően alakult. Ez még akkor is így van, ha a szekszárdi fiatalember, összes Tolna megyei társához hasonlóan, kézzel-lábbal tiltakozott az ételekre öntött, tipikusan német generálszósz ellen. Azután eltelt egy év, és a generálszósz megszokott, sőt megkedvelt étel-adalék lett.

– Fizetésünk meghaladta az itthoni, hasonló kategóriában adott havi fixet – folytatta Mercsényi Gyula. – Tudtam vásárolni és utazgatni, természetesen az NDK-n belül. Ott vettem meg életem első, MZ típusú motorkerékpárját, amit itthon emzé-nek ejtenek, de számunkra az már emcet marad. Télen magyar és német társaimmal együtt síelni mentünk a Harz hegységbe, nyáron meg sem álltunk a Balti-tengerig, Rügen szigetéig. Ami pedig a sportot illeti, focibajnokságot szerveztünk a magyaroknak. Sőt, saját, magyar focicsapatunk az NDK bajnokság negyedik osztályában hivatalosan is szerepelt, mindig ott voltunk a legjobbak között.

A levélben egyébként Mercsényi Gyula külön fejezetet szentelt a szórakozásnak és a sportnak. Ahogy írta: egyikben sincs hiány.

„Sömmerdában sok szép szórakozóhely van, és aki igazán fiatalos szórakozásra vágyik, szombatonként a helyi beat-együttes muzsikájára táncolhat. Az evezéstől a legkülönbözőbb labdajátékokig mindenki megtalálhatja a neki legkedvesebb sportágat.”

Az egyik, fél évszázad elteltével ránk maradt fotón a huszonéves Mercsényi Gyula szabályszerű labdarúgó mezben feszít, kezeit karba öltve, akárcsak a profik. A magas, jó kiállású, kisportolt szekszárdi fiatal a megtévesztésig hasonlított Gojko Mitić színészre – negyvenen aluliak kedvéért: a szerb származású, jóllehet az NDK-ban élő Gojko Mitić vadregényes indiánfilmjei által vált mindenki által ismert sztárrá a keleti blokkban. Vajon mennyire értékelték ezt a hasonlóságot az NDK-s lányok?

– Nem panaszkodhatom – hangzott a lakonikusságában is sokatmondó válasz. – Amúgy általában is, a magyar fiúknak meglehetősen jó ázsiójuk volt a keletnémet lányok körében.

De néhány mondat erejéig visszatérve még a sportra. Ezt a területet tekintve, hazatérése után Mercsényi Gyula ott folytatta, ahol az NDK-ban abbahagyta. Azaz, belevetette magát a megye sportéletébe. Mint az MLSZ Tolna Megyei Igazgatósága fegyelmi bizottságának jelenlegi elnöke, érezhető és jogos büszkeséggel emlékeztetett egy majdani évfordulóra.

– Ha megérem az elkövetkező két évet, akkor elmondhatom magamról: 1970-től 2020-ig ötven éve veszek részt, különböző tisztségek révén, Tolna megye labdarúgásának segítésében: kizárólag társadalmi munkában!

Ami még olvasható: magyar muzsika a rádióban

„Az elmúlt esztendő őszén, önként jelentkezés alapján hetven Tolna megyei fiatal utazott a Német Demokratikus Köztársaságba” – kezdődött ezzel a korabeli levél, majd így folytatódott: „A fiatalok három esztendeig dolgoznak a baráti állam üzemeiben, gyáraiban, és nagyobb szakmai gyakorlattal, elméleti tudással gyarapodva térnek majd haza. Tőlük, illetve mindannyiuk nevében Mercsényi Gyulától érkezett levél.

A fiatalember részletesen beszámol azokról a körülményekről, amelyek között jó néhány ezer kilométerre, új otthonukban élnek. (...) Egy helyen megszakadt a levél gondolatmenete. Mercsényi Gyula szemmel láthatólag később írta a folytatást. Magyarázatul csak ennyit közölt: Elnézést kérek, de a rádióban most magyar muzsikát játszanak. Olyan jó egy kicsit hallgatni...

Az egész levélben nem esik róla szó, de ez a két mondat mutatja, hogy ideális körülmények között sem könnyű megszokni idegenben.”