évértékelés

2018.01.24. 14:00

Izgalmas időszak lesz az idei esztendő Szekszárd életében

Szép, tartalmas évet tudhat maga mögött Szekszárd, és a 2018-as esztendő is sikeresnek ígérkezik. Olyan fejlesztések vannak kilátásban, amelyek tovább növelik a város lakosságának komfort- és biztonságérzetét.

Budavári Kata, fotó: Mártonfai Dénes

2018 is a családok éve lesz Szekszárdon, derül ki Ács Rezső polgármester szavaiból. Minden szekszárdinak, de a gyerekeknek különösen szeretne kedvezni az önkormányzat a beruházásaival, jól látszik ez a már befejezett fejlesztéseken. – Ahogy a felnőttek a munkahelyükön, úgy a legkisebbek idejük jelentős részét az óvodában, iskolában töltik. Nem mindegy, hogy milyen körülmények között telnek napjaik. Tavaly öt általános iskolában cseréltük le az éttermi bútorokat. Korábban a Dienes iskolában a folyosón ettek a gyerekek, az ebédlő felújítása óta viszont sokkal szívesebben és többen ebédelnek az intézményben – tájékoztatott a városvezető.

A legtöbb ifjakat érintő újítás a sport területén történt. A Kölcsey, a Perczel és a Mérey Óvodában átadott multifunkcionális pályák többféle sportág kipróbálására nyújtanak lehetőséget, és műfüves borításuknak köszönhetően biztonságosak. Világítással ellátott labdarúgópálya épült a Garay és a Baka iskolában. Az egyenként 25 millió forintos létesítmények a Szekszárdi UFC által helyi vállalkozásoktól gyűjtött társasági adóból (TAO) és az önkormányzat támogatásával készültek el.

Az egész országban csak néhány olyan jó minőségű kültéri kosárlabdapályát találni, mint a szekszárdi Babits iskola udvarán. Szekszárdon viszont ez már a második ilyen pálya, amely a KSC Szekszárd, az önkormányzat és az intézmény összefogásának eredménye. Hasonló konstrukcióban épült meg, mint a Garay János Gimnázium udvarán lévő, azaz ebben az esetben is forrásul szolgált a KSC által gyűjtött tao-kedvezmény. A Garay János Általános Iskolában pedig a Fekete Gólyák KC újíttatta fel az öltözőt és a pályát.

És ha már sport, Ács Rezső elmondta, hogy a város büszke minden sportolójára. Nagy öröm, hogy a KSC Szekszárd csapata a hazai bajnokságban és nemzetközi porondon is sikeresen szerepel.

A polgármestertől azt is megtudtuk, azzal, hogy a térség országgyűlési képviselője, Horváth István a megyei jogú városok fejlesztésének koordinációjáért felelős államtitkár lett, felgyorsultak az események a Modern Városok Programban. Az új szekszárdi uszoda alapkövét még februárban szeretnék letenni. A vízisport létesítmény rekreációs központját, illetve a majdani sportcsarnokot is mielőbb megterveztetné az önkormányzat. A Szekszárdot Pakssal összekötő távhővezeték kiviteli tervei elkészülhetnek az idén, a könyvtár-levéltár terveztetésére vonatkozó közbeszerzési eljárás pedig már zajlik.

Ács Rezső hangsúlyozta, hogy míg 2017 a nagy projekteket illetően inkább az előkészítés éve volt, 2018 a megvalósításé lesz. Tény azonban, hogy a Modern Városok Program első üteme, a Mérey Mihály Program, és benne számtalan fejlesztés lezajlott. A Parászta-patak rendezése, a betonvápás vízelvezetők építése, több utca felújítása vagy a Bor utca korszerűsítése is jelentősen javítja a városlakók életminőségét.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) nyertes pályázatainak kivitelezése a Modern Városok Program mellett szintén hatalmas lendületet ad a megyeszékhely fejlődésének. A támogatási szerződések megkötése után idén elindulnak a bölcsődei, óvodai bővítések és korszerűsítések. A cél az, hogy minden szekszárdi kisgyermek 21. századi elvárásoknak megfelelő intézménybe járhasson. A 2015-ben felújított Wosinsky óvoda már az új követelményeknek megfelelően készült, méltán nevezhető a város legmodernebb óvodájának.

Folytatódik az alapegészségügy fejlesztése, mely jelenti a rendelőfelújításokat és az új ügyeleti központ kialakítását. Az Ybl utcai épületbe kerülnek majd a védőnők is. Elindul a Sió-projekt, a kajak-kenu szakosztály területén vízi-turisztikai bázist alakítanak ki. A majdani kerékpárút pedig a Gemencig visz. A városi kerékpárút-fejlesztés sem marad el, jelenleg a korábbi, Rákóczi utcára vonatkozó terveket helyettesítő alternatív útvonal kialakításán dolgoznak a szakértők. Annyit már most tudni lehet, hogy a város északi részétől az út elágazik majd, egyik ága a Sió, a másik a Bor utcához vezet.

Ács Rezső beszélt a Zöld Város Programról is. A koncepció célja, hogy bővüljenek a városközpont zöld felületei, és egyúttal a parkolók számát is növeljék. Az önkormányzat terve, hogy a belváros köztereit valódi közösségi terekké varázsolja. Olyan zöld oázissá, ahol nem csak átrohanni, hanem megpihenni, találkozni is lehet egymással, és ahol egy nagyváros minden kényelmi szolgáltatása megtalálható.

Diplomáciai siker a V4 találkozó

Városmarketing szempontból kiemelkedő esemény volt Szekszárd életében az őszi V4 csúcstalálkozó. Ács Rezső elmondta, óriási diplomáciai siker, hogy a visegrádi államfők nemcsak hatékonyan tudtak tárgyalni városunkban, de jól is érezték magukat. Szekszárd saját rendezvényeit tekintve nem kérdés, hogy a Szüreti Napok a legismertebb, ám a Pünkösdi Hal- és Vad Ünnep, valamint a Háry János Mesefesztivál is nagyszámú közönséget vonzott. A legtöbb eseményt, így a nagyrendezvényeket is a Babits Mihály Kulturális Központ szervezte, a város lakói a már említetteken kívül megszerették a Szent Márton-napi vigadalmat és az adventi programokat is. Szekszárd tavaly elnyerte az Idősbarát önkormányzat díját, ez pedig nemcsak dicsőséget, de kötelezettséget is jelent az önkormányzatra nézve. Az Idősek világnapi ünnepségen túl a Harmadik Kor Egyetemének előadásai is elsősorban a nyugdíjas korosztálynak szólnak, karácsony előtt pedig a város ajándékcsomaggal kedveskedett idős lakóinak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!