fejlesztések

2018.01.26. 11:30

Megújul a rendelő és a Dienes-iskola is

A szekszárdi közgyűlés csütörtökön nyílt ülésen közel negyven napirendi pontról tárgyalt. Több, pályázatokkal kapcsolatos döntés is született, van közöttük nem szokványos megoldás is.

Budavári Kata

A szegregátumban élők lakhatási körülményein javít az a pályázat, amelyen Szekszárd is részt vesz, és amelynek sikere esetén összesen tizenötmillió forintot fordítana önkormányzati lakások felújítására. Mivel tizenöt lakásról van szó, ez minden esetben egy-egy millió forintot jelentene. Az érintett ingatlanok a Búzavirág és a Halas utcában állnak. A szekszárdi közgyűlés csütörtöki ülésén felmerült a kérdés, hogy miért belső renoválásról van szó. Ács Rezső polgármester elmondta, hogy az összeg sem teszi lehetővé, hogy tetőrekonstrukcióban vagy hőszigetelésben gondolkodjanak, továbbá a pályázati támogatást csupán önkormányzati ingatlanokra lehet fordítani.

A testület egy korábbi döntése értelmében a Wigand téri rendelő TOP forrásból újul meg, jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik. A támogatási szerződés költségvetése alapján az építési költségre 57 millió forint számolható el, a beérkezett árajánlatok alapján legfeljebb 21 millió forint önerőre lesz szükség. A képviselők döntöttek arról, hogy a település elkülöníti ezt az összeget a megvalósításhoz.

A testület megszavazta a Kadarka utcai mini bölcsőde kialakításához szükséges saját erő biztosítását is. Az építőiparban bekövetkezett áremelkedés kedvezőtlenül érinti a várost ezt a projektet tekintve, hiszen a támogatási szerződés költségvetésében az építésre elszámolható költség 78,7 millió forint. Az eredménytelen közbeszerzési eljárás alapján az összességében legelőnyösebb ajánlat 148,8 millió forint volt, így az önerő 70 millió forint. Az új közbeszerzési eljárás megindításához a szükséges fedezetnek rendelkezésre kell állnia.

Az önkormányzat még tavaly nyújtott be pályázatot a Dienes Valéria Általános Iskola energetikai korszerűsítésére. A beruházás 507 millió forintba kerül, a pályázati támogatás azonban csupán 259,7 millió forint. Ennek oka a feltételek szigorítása, ezzel együtt az, hogy a fejlesztéssel nem lehet a kívánt mértékben csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Ács Rezső beszámolója szerint ennek tudatában először úgy volt, hogy az önkormányzat eláll a támogatási szerződés megkötésétől, ugyanakkor olyan régóta szeretné megvalósítani az épület korszerűsítését, hogy más megoldást választottak, amelyet a közgyűlés el is fogadott. Eszerint a nem kevés, 247 millió forintos önrészt nem egy év költségvetéséből biztosítja a város, hanem három-négy éviből, így nem kell lemondani erről az elképzelésről.

A testület határozott arról is, hogy a pedagógusokra vonatkozó étkezési kedvezményt kiterjesztik az önkormányzati dolgozókra is. Így ők a Kölyökmenza Kft.-nél négyszázötven forintért igényelhetnek ebédet.

Az ülésen bemutatkozott a szekszárdi Ifjúsági Önkormányzat nemrégiben megválasztott képviselő-testülete. Juhász Gergely diákpolgármester a hagyományoknak megfelelően Ács Rezső polgármestertől vette át a város kulcsát.

Határozatot hoztak a migránskérdésről

Kilenc képviselő szavazott igennel, négy pedig nemmel arra a határozatra, amelyben a közgyűlés elutasítja az illegális bevándorlást szervező irodák Szekszárdra érkezését. Ács Rezső a napirendi pont tárgyalásakor elmondta: új civil szervezetek jelentek meg a városban, amelyek célja politikai, és úgy tűnik, nem az itt élők segítését, épülését szolgálják. Ezek között van olyan, amelyik pályázati támogatást ígért a már itt működő civileknek. Az ellenzék szerint a polgármester megszólalása egy internetes oldalon a témával kapcsolatban kínos, és elhangzott az is, hogy itt nincs migránskérdés.

Ács Rezső viszont azt mondta: ez nem igaz, nincs messze a probléma. Példaként hozta fel, hogy tavaly év vége felé az M6-oson bukott le egy embercsempész, aki illegális bevándorlókat szállított.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!