Befektetés a jövőbe

2017.11.20. 16:20

Felavatták a mórágyi műfüves pályát

Birtokba vehették a focisták a mórágyi kis méretű műfüves pályát. Az avatóünnepség szombaton délelőtt volt.

Budavári Kata, fotó: Mártonfai Dénes

Birtokba vehették a focisták a mórágyi kis méretű műfüves pályát. Az avatóünnepség szombaton délelőtt volt. Köszöntőjében Glöckner Henrik polgármester kiemelte: falumegtartó ereje van ennek a létesítménynek, hiszen az önfeledt időtöltés, a szórakozás helyszínét jelenti majd a fiatal korosztálynak.

Elmondta: két évvel ezelőtt pályáztak műfüves pályára, de akkor az önerőhöz szükséges forrással nem rendelkezett a település. Egy éve az MLSZ lehetővé tette, hogy tízszázalékos saját forrást igénylő pályázaton induljanak, ráadásul a költségekből az Emmi révén tovább faraghattak. A mintegy harmincmilliós beruházás így másfél millió forintjába került Mórágynak. A polgármester, akárcsak Gellei Imre, az MLSZ nagykövete, a labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, mindenkinek megköszönte a támogatást, aki részt vett a pálya létrejöttében.

Süli János tárca nélküli miniszter, a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség társadalmi elnöke hangsúlyozta: vállalni kell az ilyen fejlesztéseket, hiszen ezekből csak jó származik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!