NAV

2018.01.19. 13:30

A munkáltató helyett az adóhivatal számol már

Mauthner Ilona

Idén a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást, tájékoztatta lapunkat Mózsik Szilvia, a megyei igazgatóság sajtószóvivője.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. Ehhez semmilyen kérelmet nem kell benyújtani. A tervezet, akár az adózó közreműködése nélkül is – ha nincs szükség kiegészítésre, javításra – 2018. május 22-én érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik. Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV március 15-től az ügyfélkapun keresztül elektronikus formában elérhetővé teszi.

Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon. Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni.

Tolna megyében több ezer embert érint a könnyítés, miszerint az adóhivatal automatikusan elkészíti a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Érdemes tehát kiváltani az ügyfélkaput.

A személyi jöveadelemadó 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni. Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!