szeszgyártás

2017.10.22. 07:00

Pálinkaszezon: már a törkölyt főzetik

Az idei év jobb, mint a tavalyi volt, állítják a megyében működő szeszfőzdék. A nyár elején beérett gyümölcsből viszonylag többen főzettek. Most a törkölynek van az ideje.

Mauthner Ilona,

Pálinka főzés

A nyári gyümölcsök cefréje után immár a törkölyt viszik a gazdák a szeszfőzdékbe, legalábbis azok, akik szeretik, ha van otthon pálinkájuk. Az általunk megkérdezett főzdék tulajdonosai elmondták, tavaly mélyponton volt a bérfőzetés, ahhoz képest az idén jobb a szezon.

A kölesdi Berényi István szerint, mind a minőség, mind a mennyiség jelentősen jobb az idén. A megrendelésekből látszik, hogy rekordtermés volt a kiskertekben is, ugyanakkor a szeszfőzdék munkatársai azt is tapasztalják, hogy sokan főzetnek feketén, úgymond házi készítésű lepárlóval, amelyen nemcsak a tulajdonos, hanem az ismerősök cefréjét is lefőzik. Berényi István elmondta, hozzájuk sokan mennek kisebb tételekkel – 50-60-100 literes cefrékkel –, és az is jellemző, hogy 50 fokosnál gyengébb pálinkát kérnek. Kölesden 42 fokig vállalnak bérfőzetést. Az alacsonyabb szeszfoknak az az előnye, hogy aromásabb, ízletesebb lesz a késztermék. Igaz, ez pluszmunkát jelent a főzdéknek, hiszen fagyasztani, majd steril szűréssel kell kezelni a terméket. A megrendelők egyre inkább jó minőségre vágynak, amit a házi „kotyvasztással” nem biztos, hogy elérnek.

A gyakorlatban, aki bérfőzetni szeretne, azzal számolhat, hogy legfeljebb 86 liter, 50 fokos pálinkáért literenként 835 forint jövedéki adót kell fizetnie, amelyhez hozzájön a főzde által kért munkadíj. Amennyiben ennél nagyobb mennyiségre tart valaki igényt, akkor literenként 1670 forint jövedéki adóval kell kalkulálnia, amelyhez szintén hozzájön a munkadíj.

A törvényben látszólag más összegek szerepelnek, ennek azonban egyszerű a magyarázata. A jogszabály ugyanis úgy szól, egy liter tiszta szesz (100 százalékos párlat) után kell 3338 forintot fizetni. Ráadásul 50 liter mennyiségig az adókedvezmény megfelezi ezt az összeget, így literenként 1670 forint lenne. Ám ez utóbbi is a százszázalékos párlatra vonatkozna. Tekintettel arra, hogy aki bérfőzet, az általában ötvenszázalékos párlatra tart igényt, 86 literig az összeg ismét megfeleződik, literenként 835 forint adóval kell számolnia. A szeszfőzdék munkadíja változó, általában 550 és 870 forint között mozog, de van, ahol 2000 forintot is elkérnek literenként.

A Brill Pálinkaház tulajdonos-ügyvezetője, Krizl Edit hangsúlyozta, ez egy szakma, amihez érteni kell, és nem lehet könyvekből megtanulni. Ezzel arra utalt, hogy még mindig sokan vannak, akik zugfőzdékben oldják meg a pálinkafőzetést.

A Pálinka Nemzeti Tanács adatai szerint országosan kilenc-tízezer között van a bejelentett pálinkafőző készülékek száma, de becslésük szerint ennek a négyszerese van forgalomban valójában. Bátaszéken például – ahol pedig sok gyümölcsöt termesztenek – csupán tíz körüli a bejelentett házi pálinkafőző készülék száma.

Elhunytak adatait használták fel

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai folyamatosan ellenőrzik a megyében található 29 szeszfőzdét, tájékoztatta lapunkat Mózsik Szilvia sajtóreferens. A pénzügyőrök több esetben szembesültek azzal, hogy 43 hektoliterfokot meghaladó előállítás és az ezzel járó magasabb adó megfizetésének elkerülésére elhunyt személyek adataival éltek vissza a bérfőzetők. Párlatadójegyet az igényelhet, aki rendelkezik desztillálóberendezéssel, és ezt a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnak is bejelentette. A párlatadójegy az egy liter magánfőzött párlat után a 700 forint jövedéki adó megfizetését, illetve az egy liter pálinka eredetét igazolja. Első alkalommal minimum öt darab, éves viszonylatban maximum 86 darab párlatadójegyet lehet igényelni. Amennyiben egy háztartásban több magánfőző él, úgy az általuk előállított mennyiségek egybeszámítandók, és nem haladhatják meg a 86 litert. Az idei évben eddig 163 magánfőző közel háromezer párlat adójegyet igényelt, többségük már 2016-ban is élt a magánfőzés lehetőségével.

 

Címkék#pálinka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!