Az Év Fürdője 2017

2017.08.17. 16:00

Tolna megyei fürdők az élmezőnyben

A termalfurdo.hu szervezésében idén harmadik alkalommal, három kategóriában keresik az ország legkedveltebb fürdőit.

TEOL.hu

Két hét és a nyárral együtt lezárul a fürdők legnagyobb hazai megmérettetése, Az Év Fürdője 2017 közönségszavazás is. A verseny pillanatnyi állás szerint két megyei fürdőknek minden esélye megvan arra, hogy TOP 10-ben végezzen. A termalfurdo.hu szervezésében idén harmadik alkalommal, három kategóriában keresik az ország legkedveltebb fürdőit.

Szeptember elején derül ki, melyik lesz Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője. A versenyt a Magyar Fürdőszövetség is támogatja. Hatból kettő: megyei fürdők az élbolyban Tolna megyéből idén 6 fürdő vesz részt a szavazásban. A szervezők a verseny során többször közzétettek részeredményeket az aktuális állásról. A legutóbbi, augusztus 15-én közzétett kategóriánkénti TOP 10-et szemügyre véve látható, a megyei indulók közül 2 fürdő is közel áll ahhoz, hogy a szavazás végén is a legjobbak között szerepeljen. Két héttel a verseny vége előtt Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában indult Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő, valamint A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában induló Bonyhádi Termálfürdő is a legjobbak között van. A megyei versenyben a Thermal Spa Tamási is jól áll.

Mivel nagyon szoros a verseny, nekik is lehet még esélyük arra, hogy az országos szavazásban is jó helyen végezzenek. A szavazásban szerepelő Tolna megyei fürdők ide kattintva láthatóak. Nagy hajrá és szoros eredmények várhatóak. A korábbi évek tapasztalata alapján az utolsó két hétben érkezik a szavazatok közel 20%-a, és a helyezések is sokat változhatnak, így a jelenleg jól szereplő fürdők sem nyugodhatnak meg teljesen. Szavazni augusztus 31-én éjfélig lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!