pusztító természet

2018.08.28. 17:30

Többször pusztított gömbvillám a megyében

A gömbvillám féktelen erejét példázza rémületes módon a hétvégén történt bátaszéki eset. Szénné égett állatok, romba dőlt épület, egy élet munkájának a megsemmisülése. A megyében ugyanakkor nem először történt hasonló, még emberéletet is követelő katasztrófa a gömbvillám miatt, bár a jelenség ritkább, mint azt esetleg gondolnánk.

Szeri Árpád

Fotó: Makovics Kornél

A feljegyzések szerint a 1918-ban gömbvillám járt a györei katolikus templomban: a padokat végigperzselte, a híveket a földre nyomta, s végül az orgona mellett egy idős asszonyt agyonsújtott, olvasható a 2008. június 30-i lapszám Hajdan rovatában. 1938-ban Kiss István rácegresi gazdát családja körében sújtotta agyon a gömbvillám: ő megszenesedett, szeretteinek azonban haja szála sem görbült. A múltidéző hír az 1998 június 9-i lapszámban jelent meg.

Harcon 1993 október közepén valóságos égiháború tombolt. A soha nem látott vihar elvonulása után derékban kettétört fák, kiszaggatott villanyoszlopok maradtak a csatatéren. „Cserepek és törmelékek borították az utcákat, a házak tetejét ledőlt kémények szakították be. Szinte nem is akadt olyan épület, mely ne szenvedett volna jelentős kárt. Mi történhetett Harcon? Virág Dénes egy rendkívüli jelenséget is látott ezen a napon. – Az italboltban ücsörögtem egy sör mellett, amikor megjött a vihar előszele. S az égen feltűnt egy fényes, pirosas színű gömb, csóvával a végén. A gömb átrepült a házak felett, majd eltűnt a szemem elől.”

Izmény 1996 április elején élt át hasonló ítéletidőt. A helyszínen Nyitrai Menyhért iskolaigazgató idézte fel a történéseket: „– Délután negyed négy körül tombolt legjobban a vihar. Az iskola melletti szolgálati lakásban lakó fiatalember épp ekkor ért haza, de még az autójában várta egy ideig, hogy elálljon az eső. Ekkor látott meg a kertek felől, egy méteres magasságban közeledni egy fénycsóvát. Majd robbanást és óriási csörömpölést hallott. Erre beszaladt a házba, megnézni, mi történt. Mint kiderült, náluk nem keletkezett kár. Ekkor jött át az iskolához.

A látvány magáért beszél. Az iskolaépülettől negyven méterre álló nyárfa füstölt, kérgét lentről felfelé lehántotta a „fénycsóva”. A nagy erejű becsapódás (?) szétdobálta a forgácsokat, feltúrta a fa körüli talajt. Az iskola dél-keleti oldalán közel száztíz ablak kitört. Állítólag a településen több embernek is volt áramütésszerű érzése ebben az időpontban.”

Két évvel később, 1998 április közepén egy paksi házacskába tért be munkatársunk. „A kutyus jöttünkre megijed, vakkant kettőt, majd hátraszalad. Az ajtó zárva, a szembe-szomszédoktól tudjuk meg: a hetvenhét esztendős Mozsár néni a szekszárdi kórházban fekszik, lábán égési sérülésekkel. Azt mondják, gömbvillám járt a házban.”

A megyeszékhelyen is akadt egy különös eset, 2007 május végén. „Még soha sem tapasztalt a tegnap délutánihoz hasonló jelenséget a 70 éves Pánczél Károlyné. Olvasónk Alisca utca 7. szám alatti lakásában a szobában a kanapén ült, amikor nagy csattanást hallott. Konyhájának ablaküvege két helyen betört. A robbanásszerű jelenség a konyhán és az előszobán át a nagyszobába repítette az üvegszilánkokat. A konyha ajtajának az üvege is betörött. Az ablakok be voltak csukva. Talán gömbvillám robbanhatott be hozzá egy villámlátogatásra.”

Borítóképünkhöz: Gömbvillámot még nem sikerült fotósunknak lencsevégre kapni, de egy „átlagos” villám is nagy pusztítást tud végezni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában