Hőség

2017.07.24. 09:22

Lehet vakációt tervezni, szeptemberig kitart a jó idő

Bekeményített a nyár, melynek felénél tartunk, júliusban 12 hőségnapon vagyunk túl. A lakások átmelegedtek, éjszaka alig lehet aludni ott, ahol nincs légkondi.

Mauthner Ilona, Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

Megteltek a strandok, a szabad vizek mellé is sokan húzódnak, már akik tehetik, mert szabadságon vannak. A többség azonban munkába jár, vagy nyugdíjasként próbálja meg otthon, lehúzott redőnyök mellett túlélni a hőségnapokat. Nem is beszélve azokról, akik betegség miatt kórházban vannak. Ilyenkor az ember hajlamos azt gondolni, hogy régen – úgy tíz, húsz évvel ezelőtt – talán nem is volt ilyen forró a nyár, mindez már a globális felmelegedés része. Még szerencse, hogy a megyei növény- és talajvédelmi szolgálatnál minden év meteorológiai adatai fel vannak jegyezve. Dr. Vörös Géza elmondta, 2000 júliusában például tartósan két hétig 40 fok körüli hőmérsékletet mértek, 2003-ban júniusban 21, júliusban 13, augusztusban pedig 27 hőségnap volt, vagyis ezeken a napokon minden esetben magasabb volt a csúcshőmérséklet 30 foknál. 2007-ben júniusban 16, júliusban 21, augusztusban pedig 18 hőségnap volt, és ebben az évben – július 15-én – mérték az eddigi legmelegebbet a megyében (árnyékban, hivatalos mérővel), 42,5 fokot. Az elmúlt húsz év legforróbb nyara viszont 2012-ben volt, júliusban 19, augusztusban 26 hőségnappal és 11 forró nap mindkét hónapban. Volt olyan hajnal, amikor 26 fokra „hűlt le” a levegő. Az idei évben az aszály is sújtja a megyét, a föld repedezik, ha esik is nagy ritkán az eső, az viharral jön, hirtelen lezúdulva.

Többen is szóvá tették, hogy aggódnak amiatt, hogy olyan szúnyogok is elterjedhetnek nálunk, melyek a melegebb, mediterrán tájakon okoznak kellemetlenséget. Az általunk megkérdezett szakember elmondta, a fénycsapda valóban fogott új fajokat is, melyek akár a déli termékek (narancs, banán, citrom) szállítása közben, a rekeszekben meghúzódva is eljutnak hozzák, több ezer kilométerről is. Itthon azonban hiányzik az a trópusi pára, mely a tartósabb életfeltételeket biztosítaná nekik. Az idei nyár nem kedvez a szúnyogok szaporodásának, mondta a szakember, a már említett szárazság, légköri aszály miatt.

A legtöbben persze arra kíváncsiak, milyen lesz a nyárból még hátra lévő időszak. Mikor érdemes nyaralni menni, vagy éppen lekvárt készíteni, befőzni, ez utóbbihoz nem árt a hűvösebb időjárás sem.

A Nefela Dél-Magyarországi Jégeső Elhárítási Egyesülés meteorológusa, Fehér Balázs elmondta, keddig heves zivatarok tarkítják a kánikulai napokat, akár jégeső is eshet megyénkben is, annak ellenére, hogy időben bekapcsolják a generátorokat. Egy hidegfront hoz felfrissülést, aminek a jótékony hatását keddtől érezhetjük majd, de a jövő hét végétől ismét kánikulára lehet számítani. Messze tehát még a nyár vége, bátran lehet nyaralást tervezni, ha hinni lehet az előrejelzésnek (idokep.hu), szeptember elejéig biztosan marad a meleg idő, egy-egy kisebb lehűléssel tarkítva. A fagyisok és a dinnyések bizonyára örülnek a jó hírnek, hiszen kánikulában nagyobb a forgalmuk. Egy forró, nyári nap után, este a legegészségesebb vacsorakiegészítő a lehűtött dinnye. A húsában minden benne van, mely a nap közben elveszített folyadékot, ásványi sókat, vitaminokat pótolja.

Fogyasszunk sok vizet, gyümölcsöt

Az idősek körében a hőség szív-, érrendszeri panaszokat, vérnyomás-ingadozást, esetleg kisebb szédülést (megszédülést), lábdagadást is okozhat, mondta Marosvölgyi Sándorné szekszárdi háziorvosi asszisztens. Azt tanácsolja, hogy aki megteheti, zuhanyozzon naponta többször langyos vízzel, ez jót tesz azoknak is, akik nehezen bírják a meleget. Egy tarkóra tett vizes törülköző is hatékony megoldás. A kánikula idején mindenkinek ügyelnie kell a fokozott folyadékbevitelre, akár a szokásos mennyiség többszörösére is szükség lehet. Fogyasszunk vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt, ne fogyasszunk kávét, alkoholos italt, cukros, illetve szénsavas üdítőt. Késő estétől reggel 7 óráig érdemes szellőztetni, napközben be kell zárni minden ablakot, lehúzott redőnyök mellett nem melegszik be annyira a lakás.

 

Címkék#időjárás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában