lopás

2018.01.26. 09:30

Az elkövetőt menekülés közben fogták el

Vádemelést javasol a rendőrség a nagykónyi lopás elkövetője ellen.

TEOL

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

A Tamási Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy igari lakos ellen.

Az ügyben egy nagykónyi nő tett feljelentést a rendőrségre, mivel 2017. október 11-én délután a család tulajdonában lévő nagykónyi házba betört egy nő, akit lopás közben tetten ért. Az elkövető elmenekült, azonban a helyi körzeti megbízott a helyszín közelében elfogta, tájékoztatott a Tolna megyei-Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök a 25 éves nőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett. Szatyrából előkerültek a házból ellopott élelmiszerek.  A nő az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügyet vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában