ítélet

2018.01.11. 20:00

Bűnösnek mondta ki az edzőt a bíróság

Ihárosi Ibolya, fotó: Mártonfai Dénes

Bűnösnek mondta ki Csertői Aurélt, a Paksi FC NB I.-es labdarúgócsapatának vezetőedzőjét becsületsértés vétségében csütörtökön nem jogerős ítéletében a Paksi Járásbíróság, és ezért megrovásban részesítette. A vádlott és ügyvédje három napot tartott fenn arra, hogy a fellebbezésről döntsön.

Tököli Attilát, az együttes másodedzőjét és Gévay Zsolt csapatkapitány-helyettest bizonyítottság hiányában a bíróság felmentette, tájékoztatta lapunkat dr. Ligeti György, a magánvádló ügyvédje.

Az ügy sértettje és egyben magánvádlója Rónai Gábor, a Tolnai Népújság sportújságírója, aki két könyvet és mintegy 2500 cikket írt a csapatról a Tolnai Népújságba és a Nemzeti Sportba.

Mint annak idején beszámoltunk róla: amikor az újságíró a 2016. október 29-i, Újpest elleni, 1–1-re végződött bajnoki mérkőzést követően nyilatkozatot szeretett volna kérni Báló Tamás csapatkapitánytól, Csertői Aurél rárontott, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette. Azt kérte számon, hogy miért írogat a csapat ellen, majd azt is kiabálta a vezetőedző újabb trágárságok kíséretében, hogy az újságíró tűnjön el a stadionból.

Hogy ebben részt vett a két másik vádlott is, azt nem lehetett bizonyítani. Mindez közel ötven ember szeme láttára és füle hallatára történt, de még a sportesemény hevületében.

A focimeccs utáni sajtótájékoztatón, amelyről hangfelvétel készült, és a bíróságon le is játszották, Csertői Aurél nem titkolta a konfliktust, és egyebek közt azt mondta: „Ez egy gyökér, és vállalom, hogy elküldtem a (…..)-ba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában