Vádirat

2018.05.16. 20:00

Ittasan vezetett, ami egy motoros életébe került

Ittas állapotban elkövetett halált okozó járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy 41 éves fácánkerti férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Ihárosi Ibolya, fotó: shutterstock illusztráció

A vádlott tavaly július 21-én délután háromnegyed négy körül, jó látási viszonyok mellett, száraz felületű, aszfaltozott mellékúton Fácánkert irányából Tolna felé haladt gépkocsijával.

Mint kiderült, a vezetés megkezdése előtt otthon és Fácánkertben egy vendéglátó helyen is ivott alkoholt. A vádlott autójában egy nő és egy férfi ismerőse is ült, a jobb első, illetve a jobb hátsó ülésen. A férfi a megengedett sebességet túllépve, óránként 117-123 kilométerrel haladt. Emiatt, és azért, mert közepesen ittas volt, elveszítette az uralmát a jármű felett. Az autó átsodródott a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol vele szemben szabályosan közlekedett egy férfi segédmotoros kerékpárral.

A segédmotoros, az ütközés elkerülése érdekében, a füves útpadkára kormányozta a járművet, és ott megállt. A vádlott a sodródó autót az ellenkező irányba kormányozta, ettől a jármű megperdült, és bal elejével az útpadka melletti füves területen álló segédmotoros kerékpár jobb hátsó részének, majd a hátuljával egy ház drótkerítésének ütközött.

Az ütközéstől a motorkerékpár vezetője egyensúlyát elvesztve, az út menti füves területre zuhant, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházban életét vesztette. Az elszenvedett közlekedési baleset és a sértett halála között közvetlen ok-okozati összefüggés volt. A gépkocsi jobb első, a biztonsági övet nem használó utasa könnyebben sérült meg.

A vádlott a KRESZ több szabályát is megszegte. Vezetői engedélyét a Tolna Megyei Kormányhivatal Tolnai Járási Hivatala a büntetőeljárás jogerős befejezéséig visszavonta.

A büntetlen előéletű vádlott a bűncselekményt próbára bocsátás hatálya alatt követte el. Az ügyészség vele szemben halmazati büntetésül börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és a közúti járművek vezetésétől határozott időre eltiltását szorgalmazza, tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában