Rendőrségi hírek

2018.06.17. 08:48

Erdőből lopott tüzelőt két férfi

A 20 és 21 éves elkövetők a bűncselekménnyel mintegy 100 ezer forint kárt okozott.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

A Tamási Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Az ügyben egy tamási férfi tett feljelentést a rendőrségre, mivel 2018. június 7-én délután ismeretlen tettes közel 4 erdei köbméter akácfát lopott el egy értényi erdőterületről. Az elkövető a bűncselekménnyel mintegy 100 ezer forint kárt okozott.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőket, egy 20 éves iregszemcsei, és egy 21 éves nagyszokolyi fiatalembert, tájékoztat a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A bűncselekmény elkövetését mindketten beismerték, az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrök az ellopott akácfákat megtalálták, lefoglalták és a sértett részére visszaadták.

Az ügyben a további eljárást a Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya folytatja le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában