ítélet

2018.12.08. 18:10

A nyílt utcán pofozta meg élettársát a vádlott

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy húszéves tolnai, de jelenleg Szekszárdon élő férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség, tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Az akkor még tizenkilenc éves, fiatal felnőtt vádlott tavaly június 21-én este fél 10 körül Szekszárdon a központi gyermekorvosi ügyelet épülete előtti téren tartózkodott az élettársával együtt. Pénzügyi okok, anyagi jellegű nézeteltérések miatt vitába, majd hangos szóváltásba keveredtek. Ennek során, illetve a vita hevében a vádlott padon ülő élettársát, vele szemben állva, tenyérrel és ököllel is arcul ütötte. A sértett a gyermekorvosi ügyelet épületébe menekült be segítséget kérni.

A nő az ütésektől a jobb arcfél zúzódását szenvedte el, amely könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülésnek számít, és mint ilyen, magánvádas bűncselekmény. A sértett azonban a könnyű testi sértés vétsége miatt az élettársával szemben magánindítványt nem terjesztett elő. Így emiatt nem is vonják felelősségre a férfit. Mindemellett a vádlottnak a nyári estén, a nyílt utcán, lakóházak közelében tanúsított erőszakos és kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy a téren, illetve a gyermekorvosi ügyeleten tartózkodókban riadalmat, megbotránkozást keltsen. Ezért emelt ellene garázdaság miatt vádat az ügyészség. A vádlott ezt megelőzően fiatalkorúként állt már bíróság előtt. Vele szemben akkor csupán próbára bocsátás intézkedést alkalmazott a bíróság. A mostani bűncselekmény miatt az ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, úgynevezett büntetővégzésben közérdekű munka kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál, tette hozzá a főügyészség sajtószóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában